19 °C Budapest

Ennyibe kerül egy karambol

Pénzcentrum
2012. november 14. 16:20

A Generali nemrég elkészült kutatásából kiderült, nagyságrendileg 200 ezer forint az költség, amit egy autóbaleset miatt egy átlagos gépjármű-tulajdonosnak ki kellett már fizetnie.

A legnagyobb költség, melyet egy baleset miatt ki kellett fizetnie a megkérdezetteknek, szintén jelentős szórást mutat az egyes társadalmi csoportokat megvizsgálva. Míg például a felsőfokú végzettségűek esetében az összeg elérte a 300 ezer forintot, a csupán alapfokú végzettséggel rendelkezőknél ez a szám 125 ezer forint alatt maradt. A budapesti lakosok legkomolyabb eddigi balesetük alkalmával közel 240 ezer forintot voltak kénytelenek kifizetni, míg ugyanez az adat a falvakban élőknél mindössze 116 ezer forint volt.

A Generali 2012-ben az első 10 hónap során összesen 9,2 milliárd forintnyi kárt regisztrált a gépjármű üzletágában. A casco biztosítások esetében 6,64 milliárd, míg a kgfb károk kifizetései 2,56 milliárd forintot jelentettek. A kártípusok megoszlásából egyértelműen kiderült az is, hogy az esetek döntő többségét a járművek ütközése, illetve az egyéb tárgyakkal történő ütközések tették ki. Ez a két kártípus az összes kár több mint 80%-át tette ki az idei év első 10 hónapja során.

Az október végén elkészült kutatás az autósok szokásait is vizsgálta, melyekből a következő érdekességek derültek ki. A megkérdezettek 50%-a használja a gépjárművét majdnem minden nap munkába járásra. Hétvégi programokra - legalább havonta egy alkalommal - az autótulajdonosok 75%-a használja az gépkocsit. Külföldi utazásra ugyanakkor a megkérdezettek 50%-a sosem, míg további 41% legfeljebb évente egyszer indul autóval. A kutatásból kiderült az is, hogy a leginkább a munkába járásra, és a gyerekek fuvarozására használják az emberek a gépjárművüket napi szinten, ugyanakkor a vidéki, vagy külföldi utak esetében úgy tűnik, már ritkábban részesítik előnyben az autós közlekedést.

A kutatás csak a balesettel összefüggő közvetlen költségeket vizsgálta, holott egy személyi sérüléssel is járó esemény után - ami a közvetlen költség tekintetében az átlagot akár magasan meghaladó mértéket is elérhet - a kiesett munkaidő, netán maradandó sérülés kompenzálására fordított összeg hosszú éveken át terhelheti biztosítót.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 10. 18:25
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, ahol új szakembert választottak a digitális...
Holdblog  |  2026. június 10. 12:01
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság már a kezdő sípszó előtt történelmet írt. Először rendez három or...
Bankmonitor  |  2026. június 10. 08:44
Évente tízezrek mehetnek el egy bankszámlára úgy, hogy észre sem veszed. Anna 47 000 forintot fizete...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 07:01