Ennyivel drágulnak a fizetős egészségügyi szolgáltatások

MTI
2012. július 4. 17:17

Emelkedhetnek az egyes egészségügyi szolgáltatások - köztük több alkalmassági vizsgálat - térítési díjai - derül ki egy a kormány honlapjára szerdán felkerült rendelettervezetből.

A térítési díjért igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját ismertető jogszabály módosításáról szóló kormányrendelet tervezete szerint a jövőben a gépjármű-vezetői, belvízi hajózási szolgálati és belvízi kedvtelési célú vízijármű-vezetői, a tengeri hajózási, a repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálat térítési díjait is megemelnék, de többe kerülhet a lőfegyvertartáshoz szükséges orvosi és pszichológiai vizsgálat, valamint a hivatásos sportolók sportegészségügyi vizsgálata is.

Az alkohol szintjének kimutatása érdekében végzett vér- és vizeletvétel például 4 800, a kábítószer szintjének kimutatása érdekében végzett vérvétel 3 200, a vizeletvétel pedig 1 600 forint, míg a látlelet készítése és kiadása 3 500 forint lenne. Kiderül továbbá az is, hogy egy részeg ember detoxikálásának díja 7.200 forint.

A foglalkoztathatóság véleményezése esetenként 3 300 forintba kerülhet. A térítési díjért igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások köre két - a hatályos rendelet mellékletében még nem szereplő - kategóriával is kibővül. Eszerint a tevékenységre vonatkozó egészségi alkalmasságot, illetve egészségi állapotot tanúsító igazolás kiadása 3 300, míg a járványügyi érdekből nem kötelező védőoltással történő immunizálás, (kivéve, ha a védőoltás térítésmentes) 2 000 forintba kerül a jövőben.

A tervezet emellett azt is rögzíti, hogy a munkaköri alkalmasság megállapítása céljából végzett szolgáltatások térítési díja a munkáltatót terhelik, míg a hatósági megkeresés alapján végzett vizsgálatok térítési díját az azt kezdeményező köteles megfizetni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?