6 °C Budapest

Súlyos balesetek: ezt is a brutális benzinárnak köszönhetjük

Pénzcentrum
2012. február 20. 11:31

A múlt év utolsó negyedévében ugyan többen haltak meg közúti balesetben a magyarországi utakon, mint a megelőző év hasonló időszakában, az egész évet tekintve azonban tavaly kevesebben vesztették életüket, illetve sérültek meg, mint egy évvel korábban; a halálos áldozatok csaknem fele vétlen áldozat volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint 2011-ben valamennyi baleseti mutató kedvezőbben alakult, tavaly csaknem 21 ezren, mintegy ezerrel kevesebben szenvedtek közúti balesetet, mint az előző évben. A súlyosan sérültek száma több mint ötezer volt, míg a könnyű sérültek száma a 15 ezret is meghaladta.


2010-hez képest tavaly 14 százalékkal kevesebben haltak meg közúti balesetben, az év során összesen 638 ember, köztük 12 gyermek vesztette életét az utakon - írta a KSH. Mint hangsúlyozták, a halálos áldozatok 49 százaléka vétlen volt a balesetben.

Mint írták, az áldozatok száma csupán a negyedik negyedévben volt magasabb, mint 2010. negyedik negyedévében, a halálos kimenetelű balesetek száma ugyanis az előző év azonos időszakához képest 6 százalékkal nőtt. Ezzel együtt 2011. negyedik negyedévében 3 százalékkal kevesebb személysérüléses közúti közlekedési baleset történt a közútakon, mint az előző év azonos időszakában. Mind a súlyos sérüléssel járó balesetek, mind pedig az ittasan okozott balesetek száma jelentősen csökkent.


A statisztikák szerint a közúti halálozást tekintve az év során kiugróan kedvező hónap volt szeptember - az iskolakezdés hónapja -, amikor feleannyian vesztették életüket, mint 2010 szeptemberében. A múlt év fekete hónapja a november volt, amikor viszont 27 százalékkal többen haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban.

A KSH szerint a csökkenésben a fokozott közúti ellenőrzés mellett szerepet játszott, hogy a növekvő üzemanyagárak miatt egyre többen használták a tömegközlekedési eszközöket. Ezzel párhuzamosan a személygépkocsik száma a múlt év közepén nem érte el a 2010. év végi állományt, s ez a szám az év végére tovább mérséklődött.

Tavaly a balesetek 60 százalékát személyautóval közlekedők, 11 százalékát kerékpárosok, 10 százalékát tehergépkocsivezetők, 5 százalékát segédmotoros kerékpárosok, 4 százalékát motorkerékpárosok okozták.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Régiós bontásban, a 2010-es adatokhoz viszonyítva, 2011-ben a Nyugat-Dunántúlon 3 százalékkal nőtt, a Dél-Dunántúlon csaknem azonos szinten maradt, a többi régióban viszont csökkent a balesetek száma. Az ittasan okozott balesetek száma a Dél-Dunántúlon 6 százalékkal nőtt, a többi régióban csökkent. A legnagyobb csökkenést Észak-Magyarországon regisztrálták, ahol 26 százalékkal kevesebb balesetet történt ittas vezetés miatt, mint egy évvel korábban.

Mint kiemelték: tavaly az előző évhez képest kevesebb, összességében a balesetek 10 százalékában játszott szerepet az alkohol. Tavaly a legtöbb esetben, mintegy 28 százalékban a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt történt baleset - írta a KSH.

A legtöbb baleset (69 százalék) lakott területen belül történt. Az autópályákon 2011-ben 14 százalékkal kevesebb baleset volt, mint egy évvel korábban, a legtöbb az M1-es autópályán történt. Kiemelték továbbá, hogy az M5-ös autópályán balesetet szenvedők több mint a fele külföldi állampolgár volt.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31