13 °C Budapest

Ne maradj le a biztosítóváltásról - indul a visszaszámlálás

Pénzcentrum
2011. november 23. 05:18

Elindult a visszaszámlálás, egy hét múlva véget ér az idei kötelező gépjármű felelősség biztosítási kampány, hiszen aki váltani akar, annak 2011. december 1-ig fel kell mondania érvényben lévő szerződését. A Pénzcentrum.hu most mutatja, a tennivalókat és a határidőket, és arra is kitérünk, hogy hogyan igazolhatjuk, hogy biztosítva vagyunk. A hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók 2012. évre érvényes díjtarifáikat a meghirdetés napján - 2011. október 30. - hatályos jogszabályok alapján tették közzé. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) tájékoztatása szerint 2012-ben 15 biztosító tarifái közül választhatunk.A 2009. évi LXII. törvény (Gfbt.) 2010. január 1-jei hatályba lépésével a 2010. évben és ezt követően megkötött határozatlan idejű szerződések esetében megváltozott a biztosítási évforduló napja, ez a nap a szerződésben kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap. Ezeknél a szerződéseknél biztosítóváltásra csak a szerződések konkrét évfordulóját legalább 30 nappal megelőzően megtörtént és a biztosítóhoz beérkezett felmondás esetén kerülhet sor.A 2010. január 1-jét megelőzően kötött határozatlan idejű szerződések esetében a szerződések évfordulója egységesen a naptári év kezdete, azaz január 1-je maradt, ezen a hatályba lépett törvény nem változtatott. A "régi" (2010 előtt kötött) szerződéseknél a biztosítóváltásra a következő év január 1-jével kerülhet sor abban az esetben, ha a biztosítónál fennálló szerződést az év végére olyan módon mondták fel, hogy a felmondás az érintett biztosítóhoz legkésőbb december 1-jén éjfélig be is érkezzen.Mind a 2010 előtt, mind a 2010 után kötött szerződések esetében a törvény előírja a biztosítók számára, hogy a biztosítási időszak utolsó napját megelőző ötvenedik napig elküldött írásos értesítőben tájékoztassák ügyfeleiket a biztosítási évfordulóról és a következő biztosítási időszakra - az értesítés időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján - a díjtarifa szerint várható díjról.A meghirdetett tarifák a 2012-es naptári év folyamán - a bonus-malus rendszerből következő átsorolást kivéve - nem változtathatók meg, azaz ezek a tarifák lesznek hatályban a 2012. évi évfordulót követő teljes biztosítási időszakra is.Mi a teendő akkor, ha a szerződésed 2010. január 1-jét követően kötötted?Ebben az esetben is tanulmányozhatod a biztosítók 2012. évre meghirdetett tarifáit, megnézheted, hogy lesz-e kedvezőbb ajánlat számodra a következő biztosítási időszakra valamelyik másik biztosítónál, azonban a végleges döntését ráérsz meghozni akkor is, amikor a jelenlegi biztosítójától megkapod majd az új díjáról szóló értesítést.Szerződésed érvényesen csak a konkrét évfordulódra tudod majd felmondani, a korábbi időpontra (pl. 2012. január 1-jére) vonatkozó felmondás érvénytelen lesz, mivel a szerződésed csak az évforduló napjára mondható fel. A biztosítási időszak alatt az adott gépjárműre az üzembentartó más biztosítóval nem köthetsz szerződést, az így megkötött (rákötött) szerződés érvénytelennek számít. Mi a teendő akkor, ha szerződésed 2010. január 1. előtt lépett hatályba?A kínálat áttekintésére és a döntésre egy hónap áll rendelkezésedre. Ha úgy döntesz, hogy TOVÁBBRA IS A JELENLEGI BIZTOSÍTÓDAT VÁLASZTOD, AKKOR NINCS TEENDŐ. Ha viszont biztosítót váltasz, jelenlegi szerződésed írásban fel kell mondanod, úgy, hogy az legkésőbb 2011. december 1-jén éjfélig a jelenlegi biztosítódhoz beérkezzen. A felmondólevél elküldésekor mindenképp vedd figyelembe a postai átfutási időt, továbbá azt a tényt, hogy a küldemény esetleg nem érkezik meg a címzetthez. Ugyanilyen probléma adódhat a faxon elküldött felmondások esetében is. A MABISZ azt javasolja, hogy felmondásodat időben feladott ajánlott levélként küldd el. Amennyiben döntésed elhúzódik és csak a hónap végére határozod el magad, akkor célszerű a felmondó levelet személyesen eljuttatni az érintett biztosító legközelebbi egységéhez, és dokumentáltatni annak átvételét.Amennyiben nem, vagy nem a fentieknek megfelelően mondod fel biztosításodat, akkor a "régi" szerződés hatályos marad a következő évre is, és a más biztosítónál újonnan "megkötött" (rákötött) biztosítás érvénytelen lesz. Ha az ily módon folyamatos gfb szerződésének 2012. január 1-jén esedékes díját nem fizeted be, akkor az esedékességtől számított türelmi idő (60 nap) elteltével szerződésed díjnemfizetés miatt fog megszűnni, viszont az év hátralévő részére is az előző (a jelenlegi) biztosítónál kell új szerződést kötnie.Amennyiben ezt az új szerződést nem kötöd meg, akkor bizony számolnod kell a biztosítatlanság következményeivel, vagyis azzal, hogy az általad okozott esetleges károkat a MABISZ a károsultnak megfizeti, de azt tőled visszaköveteli. Ne feledd tehát: ha a felmondás nem volt szabályos, az új, kiválasztott biztosítóval kötött szerződésed nem lesz érvényes!Hogyan igazolhatjuk, hogy biztosítva vagyunk?A kötelező biztosítás fennállását tanúsító dokumentumokat rendelet szabályozza. E szerint az igazoltatás alkalmával elegendő a rendőrnek bemutatni a kapott igazolást, vagy biztosítási zöldkártyát. A kötelező biztosítás igazolásának módjáról szóló rendelet értelmében a befizetési csekket a szerződés folyamatosságának ellenőrzése céljából kell bemutatni. Mivel azonban az új szerződés nem "folyamatos", ezért február 28-ig a rendőr sem kérheti a csekk bemutatását. Ha mégis kéri, akkor az jogszerűtlen.A Zöldkártya az a nemzetközi gépjármű felelősség-biztosítási igazolvány, amelyet a Nemzeti Iroda nevében a biztosítók állítanak ki a biztosított számára, a meglátogatott országban megkívánt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazolására. Nemzetközi gépjármű-biztosítási Zöldkártyát közvetlenül a biztosító ügyfélszolgálatán lehet igényelni. Zöldkártyát kiadni azonban csak a kötelező biztosítás díjrendezettsége esetén lehet, ezért a kiadásához igazolni kell a szerződés díjrendezettségét. A kártya kiadása mindazonáltal ingyenes.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem