20 °C Budapest

Vége lehet a használt autókkal való nyerészkedésnek

Pénzcentrum
2011. október 10. 09:33

A jövő év második felére megszülethet a használt autók kártörténetét − és a javítás helyét − tartalmazó központi adatbázis, amelybe a biztosítók és a javítók töltenék fel az információkat. Az egyezséges kárrendezések után a biztosítók jeleznék az adatközpontnak az estet, illetve a kárösszeg kifizetését, s ha ezt követően a javítás már nem jelenne meg az adatbázisban, az egyértelműen jelezné a javítás elmaradását, illetve a munka feketén történő elvégzését − ezzel fehéredhetne az autójavítási piac. A tervezett adattár mindenki számára elérhető lenne- írja a Napi Gazdaság.

A rendszer tisztító hatással lehet az egész autópiacra − így az eladásokra is −, új autó vásárlásakor például nőhetne a beszámított autó értéke a nyomon követhető kártörténet révén és az autókereskedők is piaci értéken értékesíthetnék a járművet. Ezzel helyreállna a kereskedelmi körforgás − véli a két kezdeményező, az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete (MGE). A két szervezet szerint az elképzelésre nyitott az állam és a biztosítószektor is. Hasonló rendszer működik az Egyesült Államokban, a Carfax internetes oldalán 35 dollárért ellenőrizhető az autók előélete. A rendszer előfutárának tekinthető, hogy a használt autók adásvételi szerződésében rögzített kilométeróra-állást a hazai okmányirodák már rögzítik − bár az adatok lekérdezése egyelőre nem megoldott.

Az MGE és az ANK célja, hogy a kilométeróra manipulálása büntethető legyen (azaz bekerüljön a Btk.-ba) − mondta a Napi Gazdaságnak Knezsik István, az ANK elnöke. A két szervezet emellett igyekszik fellépni a feketeimport, illetve az áfa "eltüntetése" ellen is. Egyre több olyan vállalkozás hoz autókat az országba, amely még az áfa megfizetése előtt eltűnik. Az így importált használt gépkocsik számát az MGE évi 3−5 ezerre saccolja. Az egyesület azt kívánja elérni, hogy a közterhek befizetéséig ne lehessen járműveket forgalomba helyezni, illetve szorgalmazzák, hogy a céges gépkocsibeszerzések és -javítás áfáját részben vagy egészében vissza lehessen igényelni. Mindezeken túl a környező országok különböző okokból adódó versenyelőnyét is meg kell szüntetni − tette hozzá Erdélyi Péter, az MGE elnöke.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 21:26
Hétfő este megnevezte a TISZA Párt országgyűlési képviselőcsoportja, kiket jelöl a Médiatanács három...
Holdblog  |  2026. augusztus 31. 16:39
Költségvetési hiány, forintpálya, eurócsatlakozás és a többimindez egy rég látott vendégtől a Kossut...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?