12 °C Budapest

Ezt tudja egy "fapados" lakásbiztosítás

2011. március 20. 09:02

A biztosítók "fapados" biztosításaira mutatkozik leginkább igény az ingatlantulajdonosok körében, a szolgáltatók által kínált "assistance" lehetőségek viszont nem elégítik ki teljeskörűen az ügyfelek megváltozott igényeit - derül ki egy lakásbiztosítási piackutatásból.

Nyolcszáz lakásbiztosítással rendelkező ügyfél bevonásával végzett kutatást az IFUA Horváth & Partners a magyar és nyugat-európai lakásbiztosítási piac termékkínálatának feltérképezéséhez. A kutatás eredményei felhívják a lakásbiztosítási piac szereplőinek figyelmét arra, hogy a gazdasági válság hatásaként számos területen megváltoztak az ügyféligények. A felmérés szerint főként a "fapados" biztosításokat keresik a lakástulajdonosok, amelyek az alapkockázatokra terjednek ki, amilyenek a tűzesetből, elemi csapásokból illetve az ingatlanba való betörésből adódó károk.

"Az elmúlt évek gazdasági körülményei komoly kihívásokat, de akár új lehetőségeket adhatnak a biztosítási társaságoknak." - mondta Huba Eörs, a kutatást készítő társaság ügyvezető partnere. "Jelen kutatás is azt mutatja, hogy változnak a biztosító cégek szolgáltatásaival szemben támasztott elvárások, ezért a társaságok nyitottságára és rugalmasságára van szükség ahhoz, hogy a megváltozott ügyféligények mellett pozitív eredményeket érjenek el a jövőben."

A kiegészítő fedezetek terén ugrásszerűen nőtt a kínálat az elmúlt években, ezen a területen a legerősebb a verseny a piaci szereplők között. Így már köthető külön fedezet a kerti bútorokra, értékes kerti növényekre, vagy éppen az otthon tartott sportfelszerelésre, a kertünkbe beparkoló vendégek autójára, vagy a lakáshasználók felelősségéből mások értékeiben bekövetkező károkra is (például ha labdázó gyermekünk kilövi a szomszéd ablakait, vagy kutyánk feltúrja a veteményét).

Ugyanakkor az ezek iránti kereslet messze nem bővült olyan ütemben, mint a kínálat. A kutatásban szereplő 28 kiegészítő biztosítás teljesen eltérő keresletet mutatott. Van olyan, mint például a sportfelszerelés biztosítása, amelyet több biztosító társaság is szerepeltet a kínálatában, ugyanakkor az ügyfelek irányából szinte egyáltalán nem mutatkozik rá érdeklődés. A kiegészítő fedezeteket illetően a kutatás számos olyat is vizsgált, amely a magyar piacon még nem bevezetett, azonban így is megállapítható, hogy az ügyfelek igénye jól meghatározható csoportokba rendezi ezeket a kiegészítőket. "A kirajzolódó ügyféligény térkép sokkal inkább a telefontársaságok tarifacsomag rendszeréhez hasonló termékek felé mutat" - állítja Huba Eörs. "A ma elterjedt, bonyolultabb, karácsonyfaszerűen mindent tartalmazó, és hosszú listákon való válogatással kialakuló szerződéseket inkább a különböző méretű, fantázianévvel ellátott és standardizált csomagok váltják fel. Más és más fedezeteket fog tartalmazni a kockázatokra érzékeny, lakásukat és javaikat fokozottan féltő emberek, a kényelmetlenségre érzékeny, szolgáltatás-orientált fogyasztók és a biztosítást elsősorban rezsiköltségként felfogók számára kínált csomag."

A felmérés különösen érdekes pontja, hogy a biztosítók által nyújtott assistance szolgáltatások és az ezen a téren megjelenő ügyféligények között lényegi különbség vehető észre. Míg a biztosítók nagy erőt áldoznak arra, hogy kár esetén azonnal rendelkezésre álló mesteremberek hálózatát építsék ki és felügyeljék, beépítve ezeket a biztosításokba, addig az ügyfelek oldaláról erre sokkal szerényebb igény mutatkozik. "Egy jó mester telefonszáma kincset ér hazánkban, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ügyfelek nem elsősorban a szakemberek 'becserkészésének' nehézségei alól szeretnének mentesülni." - magyarázza Huba Eörs.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ugyancsak elgondolkodtató, és messzebb vezető megállapítása a kutatásnak, hogy a katasztrófakárok rendezésével kapcsolatban több más közép-kelet európai országhoz hasonló módon gondolkodunk: a katasztrófakárok állami forrásokból való rendezésének szükségessége 27%-os társadalmi támogatottságot kapott a lakásbiztosítással rendelkezők körében. Azaz, a megkérdezettek közel harmada inkább az állami költségvetésben, semmint a kockázatközösségben gondolja teríteni a katasztrófák költségeit. Ez azonban téves irányba viszi a szemléletet; hajlamosak az emberek a közvetett károkat lebecsülni, és megspórolni a biztosítást. Romániában például éppen ezért tették kötelezővé a lakóingatlanok biztosítását, hogy az állam így mérsékelje a katasztrófák esetén fizetendő összeget. "Egy összeomlott ház szerkezetkészre való felújításában lehet szerepe az államnak, de a házzal odavesző értékes porcelángyűjteményt biztosan nem fogja az állam megtéríteni, ezért a lakásbiztosítások szerepe nem elhanyagolható." - mondja Huba Eörs.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 10. 07:45
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?