Ősz derekán egyre többen zárják le hétvégi házaikat, hiszen a fűtetlen ingatlanokban nagy kárt tehet a közelgő fagy. Érdemes ilyenkor körültekintően eljárni, mert a lakatlan nyaralót sokféle kár érheti. Áttekintjük tehát, mire kell figyelni, hogy a kisebb vagy akár egészen nagy értékű károk esélyét hatékonyan csökkentsük. Ha ennek ellenére mégis bekövetkezik a baj, akkor már csak a biztosításra számíthatunk.
A nyári hónapok után ritkábban látogatjuk meg a nyaralónkat, mert általában nem fűtjük egész évben. A legtöbben ezért a téli szezonra lezárjuk a hétvégi házat. Ilyenkor pár elengedhetetlen dolgot meg kell tennünk, hogy ne kapjunk tavasszal fejfájást, amikor újra meglátogatjuk az ingatlant. A legfrissebb rendőrségi statisztika szerint tavaly több mint 3000 alkalommal törtek be üdülőkbe, víkendházakba, és ezzel 380 millió forintos kárt okoztak a tulajdonosoknak.
A megelőzésben legfontosabb a nyílászárok, és az üvegfelületek védelme. Az erős és jó minőségű nyílászárók, zárak, illetve a védett ablakok elriasztják a betörőket, akik inkább továbbállnak, könnyebb célpontot keresve maguknak. Így is előfordulhatnak betörések, ezért a legbiztosabb megoldás továbbra is az, ha elővigyázatosságból minden mozdítható értéket, kerti- és háztartási gépet az állandó lakóhelyünkre szállítunk, hogy a lehetséges károk értékét csökkentsük.
Ha a nyaraló környezetében kiugróan nagy a betörések száma vagy nagy értékű tárgyakat hagyunk benne, akkor érdemes megfontolni egy riasztóberendezés beszerzését. Ezek az eszközök egy magasabb vagyonvédelemi szintet biztosítanak az ingatlanunknak. Feltétlenül olyan eszközt válasszunk, ami rendelkezik a MABISZ minőségi tanúsítványával. Ha tehetjük, csatlakoztassuk a biztonsági rendszert a rendőrség vagy egy biztonsági szolgálat központjába, amely riasztás esetén járőrt küld a nyaralóhoz. Ez minőségi védelmet kölcsönöz a nyaralónak, de önmagában még ez sem helyettesíti a jó zárakat és a nyílászárók védelmét. Érdemes a szomszédok segítségét is kérni, hogy rendszeresen ürítsék a levelesládát, ne legyen feltűnő, hogy az ingatlan lakatlan. Mindenképpen adjuk meg elérhetőségünket a szomszédnak, vagy olyan ismerősnek, aki rendszeresen ránéz a házra, hogy bármilyen probléma esetén azonnal értesüljünk róla és tudjunk intézkedni.
Kárt nemcsak betörő okozhat, hanem a gondatlanság, vagy váratlan környezeti események is. Az egyik leggyakoribb kár a csőtörés, ami különösen nagy rongálás okoz, ha hosszú hetekig felfedezetlen marad. Ezért ügyeljünk arra, hogy a víztelenítést lehetőleg szakember végezze.
"Ha nem megoldható a nagyobb értékek elszállítása, akkor érdemes kiegészítő biztosítást kötni rájuk. A K&H Biztosító lakásbiztosításait ki lehet bővíteni a mezőgazdasági vagyontárgyakra is, ami egy nagy értékű kerti gép, például fűnyíró esetében sok bosszúságtól és anyagi veszteségtől szabadíthatja meg az ügyfeleket." - mondta el Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.
"Közös érdeke a biztosítottnak és a biztosítónak, hogy az elkerülhető károkat megelőzzük, ezért a biztosítási szerződéseink előírnak bizonyos óvintézkedéseket, ilyen például nyaralók esetében a fővezetékek csapjának elzárása és fűtési idényben a csövek víztelenítése. A víkendházak áramtalanítása ugyanilyen fontos, hiszen ezáltal jelentősen lecsökken a tűzveszély. Ezekre az egyszerű óvintézkedésekre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet." - mondta az üzletágvezető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







