13 °C Budapest

Már csak pár napig pályázhatnak a társasházak - Allianz "Társ a házban" program

2010. április 26. 16:02

13 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak még április 30-ig a társasházak az Allianznál a 7. alkalommal meghirdetett "Társ a házban" programban, amelynek eredményét júniusban teszik közzé. Idén az Allianz az ügyfelek tapasztalatait és javaslatait figyelembe véve megújította a Lakóközösségi Biztonsági Programját, amely egyetlen csomagban kínál biztosítási védelmet, pénzügyi szolgáltatásokat és megtakarítási lehetőségeket a felújítási munkák idejére is.

Az Allianz ügyfelei hetedik éve nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást az összesen 13 millió forint értékű "Társ a házban" pályázat keretében.

"Az idén a piaci igényeknek megfelelően finomítottuk a feltételeket, így a vagyon- és balesetvédelemre, valamint az energiatakarékos beruházásokra fordítható Gondoskodó kategóriában nagyobb támogatást, 4 millió forintot ítélhet oda a zsűri. Környezetvédelmet szolgáló tervekkel pedig új Klíma különdíjunkra is pályázhatnak a társasházak és lakásszövetkezetek." - mutat rá Horváth Andrea, az Allianz vezérigazgató-helyettese.

Idén a takarékoskodás mellett a költséghatékony és innovatív megoldások kerülnek előtérbe, amelyek az állagmegóvásra, a felújításokra, valamint a fejlesztésekre koncentrálnak. Ez különösen igaz a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor egyre megterhelőbb az emelkedő üzemeltetési díjak, közösköltségek kifizetése.

"Ráadásul az anyagi lehetőségek miatt elmaradt karbantartások, felújítások okozta értékvesztés is a pénztárcákon érezhető. Nem elhanyagolható probléma ez, hiszen a lakóközösségek többségét érinti: a társasházak 70%-a kisebb-nagyobb, ennek negyedrésze komoly felújításra szorul" - magyarázza a vezérigazgató-helyettes.

Ezért az Allianz továbbfejlesztette Lakóközösségi Biztonsági Programját a társasházak költséghatékony működésével kapcsolatos igényei és visszajelzései alapján. Ennek megfelelően idén a felújítási munkák kerültek előtérbe, amelyek idejére is biztosítási védelmet, pénzügyi szolgáltatásokat és megtakarítási lehetőségeket kínál az Allianz. Az Allianz biztonsági programja 5 millió forinttól legfeljebb a beruházás költségének mértékéig terjedő, kamattámogatott kölcsönt nyújt, melynek futamideje lakás-takarékpénztári megtakarítás esetén 5-8 év, maximum 10 év.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Allianz a szükséges felújítási, javítási munkálatok megtervezéséhez díjmentes műszaki felmérést és tanácsadást, a szükséges lépések meghatározásához pedig szakmai tanácsadást biztosít, teszi hozzá a vezérigazgató-helyettes. A felújításokat követően ismételt helyszíni felmérés dönt a vagyonbiztosítás további díjkedvezményeiről. "A felújítások idejére és a munkák során szükséges valamennyi anyagra és eszközre a kiegészítő felújítás-biztosítás nyújt teljes körű védelmet. A lefedett kockázatok között az elemi károk mellett a betöréses lopás és az épületrongálás is szerepel" - magyarázza Horváth Andrea. A 2010 februárjától június végéig kötött rongálásbiztosítással kiegészített lakóközösség-biztosítást 100 ezer forint értékű szolgáltatási díj nélküli rongálásbiztosítással egészíti ki a biztosító. Szintén ilyen pluszszolgáltatás jár a közösségnek, ha a lakóknak legalább a fele a lakásbiztosítását is az Allianznál köti.

A költségtudatos lakóközösségek pedig élhetnek a bank-biztosító keresztkedvezményekkel, állítja a vezérigazgató-helyettes, példaként említve, hogy amennyiben a lakóközösség új társasházi bankszámlát nyit, 7% biztosítási díjkedvezmény jár a lakóközösség-biztosítás díjából. Ezen bankszámla költségeiből további 25% tranzakciós díjkedvezmény érhető el, amennyiben a ház a díjakat csoportos beszedési megbízással egyenlíti ki. Ezen felül a biztosított lakóközösség valamennyi lakójának 5% partnerkedvezményt nyújt az Allianz otthonbiztosítása díjából.

Az Allianz április 30-ig várja a társasházak és a lakóközösségek pályázatait a Zöld, Játszó, Közös-és Gondoskodó programra valamint a Klíma különdíjra, míg a pályázati eredmények kihirdetése júniusban zajlik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem