9 °C Budapest

A Generali a biztosítási szektor legátláthatóbb vállalata

2009. november 12. 10:32

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. nyilvánosságra hozta a 2008 évre vonatkozó Fenntarthatósági jelentését, mely a biztosítótársaság társadalmi felelősségvállalási tevékenységeit összegzi. A fenntartható működés területén kifejtett erőfeszítéseivel és eddig elért eredményeivel a biztosító a Figyelőben megjelent régiós CSR-kommunikációs toplistában (24/7) a pénzügyi szektor listázott szereplői közül a megosztott második helyet kapta. Az augusztusban szintén itt publikált Reputation rating listában a pénzügyi szektor harmadik vállalataként a biztosítók között az első helyet szerezte meg.

A Generali-Providencia a 2008-as adatok alapján készült magyarországi vállalatok CSR-kommunikációs listáján, amely az átláthatóságot, a kommunikációt, a vállalatirányítást, az érintett kapcsolatokat, a környezeti és gazdasági felelősséget, a társadalmi kapcsolatokat és a munkavállalókkal kapcsolatos kérdéseket vizsgálta, országos szinten, a biztosítótársaságok között az első helyen, a pénzügyi szektor vállalatai között pedig a 3. helyen végzett.

A Generali most kiadott Fenntarthatósági jelentése a tavalyi beszámolóhoz hasonlóan a nemzetközi Global Reporting Initiative (GRI) módszertan irányelveit követve készült, és bár nem auditált, a korábbi riporttal összehasonlítható, a vállalat működésére nézve hiteles, a felelős működést a nemzetközi standardoknak megfelelve mutatja be.

A vállalat tavaly jelentette meg első, 2007-re vonatkozó fenntarthatósági jelentését a Braun&Partners által létrehívott hazai Good CSR program keretében. A Generali társadalmi felelősségvállalási tevékenysége 2008-ban elnyerte az iparági kihívásokra reagáló vállalatnak járó megtisztelő címet.

2008 a hazai gazdaság tekintetében rendkívül mozgalmas év volt. Az év második félévétől fokozatosan nőtt a hazai vállalkozások és lakosság körében a stabilitás, a kiszámíthatóság iránti vágy. A Generali számára kiemelten fontos, hogy a változó gazdasági környezetben is támogassa a társadalomban ébredező öngondoskodási hajlandóságot. A vállalat tavaly is megőrizte szerteágazó CSR tevékenységét és nem csökkentette a fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseit. A jelentés beszámol arról, hogy a vállalat tartós kapcsolatok kialakítására törekszik ügyfeleivel, akiknek életük minden helyzetében megfelelő szolgáltatásokat és termékeket kínál, legyen szó akár az egészségmegőrzésről, a vagyonmegóvásról, a pénzügyekről és az ezekhez kapcsolódó tanácsadásról.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A biztosító hosszú távú stratégiájának megfelelően kiemelt figyelmet fordít a tevékenységével összefüggő, a társadalom számára is fontos ügyekre, úgy mint az egészségmegőrzés, az öngondoskodási törekvések támogatása, a kockázat kezelése és baleset-megelőzés, a közlekedésbiztonság, az energiatakarékosság.

"Felelős biztosítóként arra törekszünk, hogy megalapozott döntéseket hozzunk ügyfeleink bizalma és a kiszámítható teljesítmény érdekében, és hogy folytassuk korábban megkezdett CSR-tevékenységeinket. Tudatosan ügyelünk arra, hogy megfelelően ápoljuk kapcsolatainkat ügyfeleinkkel, partnereinkkel, népszerűsítsük a baleset-megelőzés ügyét, illetve hozzájáruljunk természeti környezetünk fenntarthatóságához. Nagyon örülök, hogy társadalmi felelősségvállalásunkkal, piaci pozíciónk megőrzésével, a stabil pénzügyi háttér megteremtésével és kiegyensúlyozott biztosítási portfóliónkkal érdemelhetjük ki több mint 1, 1 millió ügyfeleink bizalmát." - mondta Fónai Imre, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. marketing osztályvezetője.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. november 11. 08:24
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Face...
MEDIA1  |  2025. november 10. 18:37
Közel 20 magyar szerkesztőség és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közösen figyelmeztet...
Bankmonitor  |  2025. november 10. 14:37
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban d...
iO Charts  |  2025. november 8. 17:54
Az Interactive Brokers bróker bemutatása Az Interactive Brokers (IBKR) egy amerikai online brókercég...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 11. kedd
Márton
46. hét
EZT OLVASTAD MÁR?