23 °C Budapest

Problémák az árvízvédelemben

Pénzcentrum
2009. október 20. 09:17

Több éve bizonytalanságban vannak a dolgozók amiatt, hogy mindeddig nem vezettek eddig eredményre az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyében a korábbi és jelenlegi tulajdonos közötti megbeszélések -írja a Magyar Nemzet.

Az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Nonprofit Közhasznú Kft-t 1996-ban az árvíz- és belvízvédekezés, a vízminőségi kárelhárítás feladatainak szervezésére hozták létre. A cég üzemelteti többek között a jégtörő hajókat is.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium -az egykori tulajdonos- kezdeményezésére 2007 márciusában kormányhatározat rendelkezett a nonprofit kft. végelszámolással történő megszüntetéséről. A megszüntetés azonban nem történt meg, mert 2008. január elsejétől a tulajdonosi jogok gyakorlója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lett.

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2009 szeptemberében ígéretet tett arra, hogy a közhasznú feladatokhoz kapcsolódó eszközállományt és a dolgozókat áthelyezik a vízügyi igazgatóságokhoz, de, mint kiderült, csak a jégtörőhajók személyzetét, a többi munkavállalót nem.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 16:37
A Magyar Telekom a Media1 megkeresésére közölte: sem Rajki Annamária, a vállalat TV és Entertainment...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 14:08
A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 2. 16:27