GVH vs. biztosítókartell - 2:0

Pénzcentrum
2009. október 2. 12:32

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a biztosítókartellben érintett valamennyi vállalkozás keresetét. A másodfokon eljáró bíróság döntése azt jelenti, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszerűen marasztalta el versenykorlátozó megállapodásért a cégeket és jogosan rótt ki rájuk összesen 6,8 milliárd forint bírságot.

A GVH 2006. decemberében állapította meg, hogy a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított

a) a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége az Allianz Hungária Biztosító Rt., illetve a Generali-Providencia Biztosító Zrt. a 2003., a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló megállapodások tárgyában hozott döntéseivel,

b) az Allianz Hungária Biztosító Rt. a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével, illetve az egyes márkakereskedésekkel az Allianz Hungária Biztosító Rt. által a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló, a javítói óradíjak mértékét az Allianz Hungária Biztosító Rt. biztosításainak értékesítésében elért teljesítménnyel összekapcsoló megállapodások megkötésével,

c) a Generali-Providencia Biztosító Zrt. az egyes márkakereskedésekkel az általa a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló, a javítói óradíjak mértékét a Generali-Providencia Biztosító Zrt. biztosításainak értékesítésében elért teljesítménnyel összekapcsoló megállapodások megkötésével,

d) az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2000. október 4. és 2005. március 9. között megkötött, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,

e) az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. az általuk 2002. április 16. és 2005. március 21. között megkötött, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,

f) az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2002. április 24. és 2005. március között megkötött, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,

g) a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2000. október 11. és 2005. március 1. között megkötött, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,

h) a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. az általuk 2001. december 21. és 2005. augusztus 10. között megkötött, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

i) a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2002. január 21. és 2005. augusztus 31. között megkötött, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal.

A GVH a jogsértő magatartások további folytatását megtiltotta. Emellett kötelezte az Allianz Hungária Biztosító Rt.-t 5,319.milliárd forint, a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-t 1,046 milliárd forint, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségét 360 millió forint, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft.-t 13,6 millió forint, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft.-t 45 millió forint, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft.-t 30,7 millió forint bírság megfizetésére.

A versenyhatóság döntése ellen az érintettek - a Porsche Biztosítási Alkusz kivételével - bírósághoz fordultak. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 2009. január végén részben megváltoztatta a GVH döntését. Helybenhagyta a GVH határozatának a), b) és c) részeit, míg a d), e), g), és h) részeit teljes egészében, az f) és i) pontokat pedig az Allianz és a Generali tekintetében hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el. A bíróság tehát nem látta bizonyítottnak, hogy a biztosítók és az alkuszcégek tiltott versenykorlátozó megállapodást kötöttek volna.

Mivel a Fővárosi Bíróság a GVH határozatában felrótt egyik jogsértést nem találta megalapozottnak, így értelemszerűen az e jogsértésért kiszabott részét a bírságnak mellőzte, ezáltal csökkentve az ügyben kirótt bírságokat. Végül az Allianz Hungária Biztosító Rt. 5,319 milliárd helyett 4,97 milliárd forint, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1,046 milliárd helyett 880 millió forint bírságot kapott. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének 360 millió forintos, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. 30,7 millió forintos bírságát a Fővárosi Bíróság változatlanul hagyta, míg a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-re valamint a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-re kirótt GVH bírságot eltörölte.

Az első fokú bírósági döntés ellen mindkét fél fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. szeptember 24-én teljes egészében elutasította a versenyhatóság által elmarasztalt vállalkozások kereseteit. A másodfokon eljáró bíróság így a GVH határozatában megállapított valamennyi jogsértést, és a teljes bírságösszeget jogszerűnek találta. Az ítélet jogerős, ám a felperesek felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhatnak.

A GVH által kiszabott bírság egy részét az érintett vállalkozások már befizették. Az Allianz Zrt., a Generali Zrt, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. még 2007 márciusában befizette a teljes bírságösszeget. A Magyar Opelkereskedők Kft. 13,6 millió forintot fizetett be. A Gémoszt és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-t a bíróság a jogerős döntésig mentesítette a bírság befizetése alól. A jogerős döntés kézhezvétele után a Gémosznak 360 millió forintot, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-nek 13,6 millió forintot, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-nek 31,4 millió forintot kell kamatostul befizetnie bírságként.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 7. 21:54
Balásy Gyula Fidesz-közeli vállalkozó cége, a Visual Europe Production Kft. nyerte a közpénzből műkö...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Holdblog  |  2025. július 7. 09:03
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következ...
Kasza Elliott-tal  |  2025. július 4. 19:13
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?