Biztosításokkal a válság hatásai ellen

2009. május 4. 09:47

A gazdasági válság egyre közvetlenebbül érinti a lakosság mind szélesebb rétegeit. A bizonytalan jövőtől való félelem, az öngondoskodás növekvő igénye számos olyan biztosítási terméket tett keresetté, amelyeknek célja éppen a válsághoz is kapcsolható veszteségek pótlása. A lehetőségek száma folyamatosan nő, a megfelelő választás érdekében tanácsért ezúttal is a biztosítási alkuszokhoz érdemes fordulni.

Jövedelemkiesés-biztosítás

A munkanélküliek száma már a múlt évvégére elérte a 380 ezer főt, és elemzői várakozások szerint további 90-100 ezer fő vesztheti el állását a válság következtében. Még a válság kirobbanása előtt jelent meg a hazai piacon az első jövedelemkiesés-biztosítás, amely kilenc hónapon keresztül fizeti ki a biztosított kieső jövedelmének maximum 80 százalékát abban az esetben, ha az illető önhibáján kívül veszítette el a munkáját vagy vált keresőképtelenné (jellemzően baleset vagy betegség miatt). Azóta már a harmadik biztosító készülődik a piacra lépni hasonló termékkel, ami ezen a területen is ár- és szolgáltatási versenyt indíthat be.

A választáshoz fontos tisztában lennünk a jövedelemkiesés-biztosítás néhány feltételével, többek között:
• hány hónapig jár térítés
• legalább mennyi ideig kell munkaviszonyban lenni az állás elvesztése előtt (általában csak határozatlan idejű munkaviszonyt fogadnak el megfelelő előzménynek)
• mekkora a maximális térítés
• mennyi időnek kell eltelnie a biztosítás megkötését követően az első térítésig (betegség és baleset kivétel szokott lenni ez alól).

Számlabiztosítás

A teljesen újszerű szolgáltatás nem a bevételi, hanem a kifizetési oldalon jelent biztonságot. Alapja, hogy a válság következtében megnőhet azok száma, akik képtelenné válnak közüzemi, szolgáltatói számláik kifizetésére. A CARDIF Biztosító néhány hete bevezetett termékének lényege, hogy a biztosítóval szerződést kötő szolgáltatóknál a munkájukat elvesztő ügyfelek számláit a biztosító fizeti a munkanélküliség időszakában. A biztosítás megkötése nem kíván külön utánajárást, mindössze a számla bővül egy sorral: a biztosítás díjával.
Várható, hogy a nem fizető ügyfelek számának növekedésétől tartó szolgáltatók közül hamarosan többen is élni fognak a számlabiztosítás bevezetésével, így egyre több számláját biztosíthatja majd, aki tart a jövőbeli fizetőképtelenségtől.

Törlesztési biztosítás

Azok számára, akik jelentős nagyságú hitelt vesznek fel, mindenképpen érdemes elgondolkodniuk a legtöbb hitelintézet által felajánlott törlesztési - más néven hitelfedezeti - biztosítás megkötésén. Ezek a biztosítások többféle kockázatra is fedezetet nyújthatnak:
• Keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén adott időszakra általában az aktuális törlesztőrészletek fizetését vállalják át, míg
• Életbiztosítással kombinált változataik haláleset és végleges rokkantság esetén a teljes tartozást kifizetik az ügyfél helyett.

Jogvédelem-biztosítás

Főként kiszolgáltatott anyagi helyzetben jelenhet súlyos problémát, ha valaki pénzügyi okokból képtelen jogos (például munkajogi vagy kártérítési) követelésének érvényt szerezni. A jogvédelem-biztosítás fedezi mindazokat a költségeket, amelyek a jogos követelés érvényesítése során szükségszerűen felmerülnek, emellett képzett szakemberek, és elismert ügyvédi irodák közreműködését is biztosítja. Idehaza már most is széles körben lehet igénybe venni, így például kártérítési, munkajogi, szociális és társadalombiztosítási, fogyasztói, büntetőjogi vagy ingatlan jogvédelem területén.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hazai biztosítók elsősorban lakás-, társasház-, utas- és gépjármű-biztosításokhoz kapcsolják a jogvédelmi kiegészítő fedezetet, ami legtöbbször csupán a biztosított tárgyakra, kockázatokra korlátozódik, de például a lakásbiztosításokhoz nyújtott családi jogvédelem ingatlanügyletek mellett kiterjed munkajogi és büntető ügyekre is. A kiegészítő fedezet általában havi 400 forint körüli többletköltséget jelent, de prémium termékeknek már eleve részét képezhetik.

Egészségbiztosítás

Miközben folyamatosan szűkülnek az OEP által finanszírozott szolgáltatások, a tervek szerint a táppénz összege is csökkeni fog rövidesen. Ezért arra számíthatunk, hogy megnő az igény az egészségbiztosításokra, amelyeket az ügyfél egészségi állapotának váratlan, komoly anyagi terheket jelentő leromlásának esetére kötik. A biztosítások többsége kiegészítő jellegű, úgynevezett összegbiztosítást kínál bizonyos helyzetekre. Fontos tudni, hogy a szerződésben megállapodott összegek jelentik a kifizetések felső határát, vagyis a kifizetések függetlenek a ténylegesen felmerülő költségektől. A leggyakrabban a kiegészítő biztosítások következő fajtáival találkozhatunk:
• Műtéti térítés
• Kiemelt kockázatú (más néven: rettegett) betegségekre szóló biztosítás
• Emelt színvonalú kórházi szolgáltatás
• Kórházi napi térítés
A biztosítások mellett az önkéntes egészségpénztárak jelentik az egészségügyi célú öngondoskodás másik lehetőségét, ezúttal azonban figyelmünket a biztosítási megoldásokra korlátozzuk.

Ne feledkezzünk meg a klasszikus biztosításokról sem!


"Az egyedi kockázatokra fedezetet nyújtó újdonságok mellett sem szabad azonban megfeledkeznünk a klasszikusnak számító lakás-, gépjármű- vagy balesetbiztosításokról, amelyek főként azok számára lehetnek fontosak ebben az időszakban, akik a rászorultságuk miatt nem képesek kompenzálni az elszenvedett veszteséget." - hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke. A szakember azt ajánlja: "Kockázataink felmérésében, a megfelelő kockázati fedezet elérésében, illetve a legkedvezőbb díjak megtalálásában bátran hagyatkozzunk a független szakemberek segítségére, akik külön díj megfizetése nélkül igazítanak el az egyre színesebb biztosítási kínálatban."

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem