10 °C Budapest

A vadak nem ismerik a KRESZ-t

Pénzcentrum
2008. augusztus 28. 13:18

Az ősz elején megsokasodó vadbalesetek mind az autótulajdonosoknak, mind a vadásztársaságoknak tetemes károkat okoznak. Mit tehetünk azért, hogy megelőzzük a baleseteket? És ha mégis megtörténik a baj, akkor ki a hibás, és főként: ki fizet? A K&H Biztosító szakértője a legfontosabb biztosítási tennivalókra hívja fel a figyelmet a vadászati idény kezdetén.

Egy összetört motorháztető javítási költségeit mindenki sejti, de a vadásztársaságokat is több százezer forintos kár éri, ha egy értékes vad elpusztul. A vadászok a vadetetők előrelátó kihelyezésével, a vadveszélyes szakaszok kitáblázásával, vadászati szezonban a körültekintő hajtással segíthetnek a balesetek megelőzésében. Az autósoknak pedig azzal kell tisztában lenniük, hogy - a kerítéssel védett autópályák kivételével - az erdős területeken bármikor számíthatnak akár kisebb rágcsálók, ragadozók, akár nagyvadak felbukkanására. Az autóra szerelhető vadriasztó ugyan sok ütközést megelőz, de ez sem véd mindentől. Gyakoriak az olyan kivédhetetlen esetek is, amikor már az óvatos vezetés sem elegendő.

"Ha bekövetkezik a baleset, és akár a vad, akár a gépjármű megsérül, célszerű rendőrt hívni, aki a nyomokat rögzíti. Ezt még akkor is hasznos megtenni, ha személyi sérülés nem történt, hiszen a későbbi, esetleges vitás ügyekben fontos szerepet játszhat a rendőri szakvélemény." -- mondja Kaszab Attila a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

Az autótulajdonos kárát casco biztosítása térítheti meg. Amennyiben a vadásztársaság bizonyul vétkesnek a balesetben, úgy minden felmerült kárt neki kell megtérítenie. A biztosítók ilyenkor visszkeresetet indíthatnak a társasággal szemben, és ha ez sikeresen zajlik le, akkor az autós még a casco biztosítása alapján kifizetett önrészt is visszakapja.

A vadásztársaságoknak a vadak által másoknak okozott károkat meg kell téríteniük, ha a baleset az ő hibájukból következik be. Ezekre az esetekre felelősségbiztosítás megkötésével készülhetnek fel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Egy súlyosabb ütközésnél az autóban utazó utasok is megsérülhetnek. A kötelező gépjármű-felelősség biztosítás alapján az utast ért kárt - például munkából való kiesés, vagy ápolás, gondozás költségei - a biztosítók megtérítik." - teszi hozzá Kaszab Attila.

Októberben újra biztosítási konferencia a Portfolió és a Pénzcentrum szervezésében! Részletek itt!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 21. 09:02