A tengerentúlon már régebb óta elérhető a pay-as-you drive elnevezésű gépjármű-biztosítás, amelynek lényege, hogy a szerződő annak alapján fizet díjat, hogy milyen a vezetési stílusa, s mennyi időt tölt a volán mögött. Az adatokat rögzítő fekete-doboz kieszelője, a Progressive most egy újabb és jobb készülékkel rukkolt elő.
Az új készülék jóval pontosabb árazást tesz lehetővé, az autóban elhelyezett fekete doboz rögzíti a gyorsítási-lassítási adatokat, a fékhasználatot és számos egyéb adatot, amelyek segíthetnek a biztosító társaságoknak abban, hogy a felmerülő kockázatnak megfelelő árazást alkalmazzanak.
Mielőtt bárki megkongatná a vészharangot, a Progressive gyorsan sietett leszögezni, hogy a készülék nem rögzíti azt, hogy az autó merre jár. Egyes számítások szerint akár 60 százalékkal is csökkenhet a biztosítás díja, persze csak azok számára, akik óvatosan és keveset vezetnek. Akinek vezetési stílusa "sportos" az még akár 9 százalékos díjnövekedéssel is szembesülhet.
Maga a Progressive is bevallotta, hogy a fekete dobozos program nem a legmegfelelőbb minden sofőr számára. Azok nyerhetnek vele, akik akkor vezetnek, mikor nincs nagy forgalom, nem váltanak gyakran sávot, illetve rendesen betartják a követési távolságot, s így nem kényszerülnek nagy fékezésekre.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







