21 °C Budapest

Olcsó kötelező: az idősek ne is álmodjanak róla!

Pénzcentrum
2007. március 27. 16:00

A kor előrehaladtával a megnövekedett kockázatok miatt az időskorú vezetők kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díja igencsak megemelkedhet, amelyben jelentős szerepet játszik, hogy a brit biztosító társaságok kétharmada nem nyújt ilyen szolgáltatást a 80 éven felüli autóvezetőknek.

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező autóvezetők kötelező biztosításának díjai aránytalanul magasra emelkedhetnek, mert a 18-25 éves korosztályba tartozó vezetők kirívóan sok balesetet okoznak, amelynek kimenetele súlyos, illetve halálos.

Az idősek esetében is hasonló okai vannak az emelkedő díjaknak: a statisztikák szerint a 70 évet betöltött vezetők körében 13 százalékkal nő a baleset okozásának valószínűsége, míg az átlagos kár a 75 éven felüli korosztály esetében 50 százalékkal, 1 716 fontra (körülbelül 625 600 forintra) emelkedik.

A megnövekedett kockázatot a biztosítók visszahárítják az ügyfelekre, akiknek így igencsak magas díjakkal kell számolniuk, amennyiben továbbra is használni szeretnék gépkocsijukat.

A szakértők szerint a probléma megoldását az jelentené, ha a jelenlegi kevés szereplős piacon a többi biztosító társaság is megjelenne, hiszen a verseny éleződése az árakat lefelé nyomná. A következő 50 évben közel 150 százalékkal fog megnőni a 70 éven felüli autóvezetők száma, így valószínűsíthető, hogy a piaci szereplők számának a jövőben növekedni fog.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 28. 10:19
A Momentum 22 pontos javaslatcsomagjában a médiapiacot is érintő változtatásokat vázolt fel: megszün...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?