Kia EV2

Beindult a Kia filléres e-autójának sorozatgyártása: meglepő áron debütál Magyarországon az EV2

2026. március 27. 11:30

A Kia elindította az EV2 sorozatgyártását Európában: a zsolnai üzemben készülő új, belépő szintű elektromos SUV akár 453 kilométeres hatótávval rendelkezik, Magyarországon pedig 12 millió forint alatti induló árral jelent meg.

A Kia megkezdte az EV2 nevű tisztán elektromos modell sorozatgyártását a szlovákiai Zsolnán működő üzemében. Ez a márka második, Európában készülő elektromos autója az Kia EV4 után - közölte a vállalat.

Az EV2 a B-szegmensbe tartozó SUV, amelyet kétféle akkumulátorral kínálnak: egy 42,2 kWh-s és egy 61 kWh-s változattal. A gyártó közlése szerint a hatótáv a WLTP-szabvány szerint legfeljebb 317, illetve 453 kilométer lehet. A modell többféle töltési lehetőséget támogat, beleértve a DC gyorstöltést és az AC töltést is.

A jármű a kisebb szabadidő-autók közé tartozik, csomagtere legfeljebb 403 literes. A hátsó ülések mozgathatók és dönthetők, így a belső tér variálhatósága a kategóriaátlag fölé eshet. A modell digitális kijelzőkkel és vezetéstámogató rendszerekkel érkezik.

Az EV2 Magyarországon egyelőre egyféle hajtáslánccal, de két felszereltségi szinten jelent meg. Az e146 jelű rendszer az első kerekeket hajtja, 146,6 lóerős teljesítménnyel és 250 Nm nyomatékkal. Ehhez egy 42,2 kWh-s akkumulátor társul, amellyel a gyártó adatai szerint legfeljebb 317 kilométeres hatótáv érhető el vegyes üzemben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alap Air kivitel listaára 11,999 millió forint, ugyanakkor céges vásárlók állami támogatással akár 8,399 millió forinttól is elérhetik. A magasabb felszereltségű Earth változat 12,599 millió forintról indul, jelenleg ez számít a csúcsverziónak, mivel sportosabb GT vagy GT-Line kivitel még nincs a kínálatban. Az extralistával együtt egy teljesen felszerelt EV2 ára is 15,5 millió forint alatt marad: a metálfényezés 200 ezer, míg a matt fényezés 500 ezer forintos felárat jelent.

Címlapkép: KIA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?