Cars parked in row on outdoor parking in London, England

Brutál adóemelés élesedett Magyarországon: rengetegen nyúlhatnak mélyen a zsebükbe

2025. március 6. 09:02

Márciustól új módszer szerint számítják a külföldről behozott autók regisztrációs adóját, amelyet immár a teljesítmény határoz meg. Az új rendszer egyes autóknál jelentős drágulást hoz: egyes esetekben a regadó akár duplájára is nőhet. A kormány idén 25,7 milliárd forintos bevételt vár ebből az adónemből, ami csaknem 54 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Márciustól új módszerrel számolják ki a más országból származó új és használt járművek forgalomba helyezésekor fizetendő regisztrációs adót, a kormányzat ebből az adónemből idén 25,7 milliárd forintnyi bevételt tervez, az előirányzat 8 milliárd forinttal, azaz 53,9 százalékkal magasabb az elmúlt évinél - írja a Telex.

Ettől a hónaptól nem a motor mérete, az üzemanyag fajtája, a környezetvédelmi besorolásuk, illetve az első forgalomba helyezés időpontja óta eltelt idő határozza meg az adó mértékét, hanem az autó teljesítménye alapján állapítják meg a fizetendő összeget. Ez lehet akár mindössze 45 ezer forint is, viszont a régi, legalább 340 lóerős autók esetében a regisztrációs adó alapösszege meghaladhatja a 9,7 millió forintot, ami még akkor is súlyos, ha az idő múlása ezután is jelentős, 90 százalék körüli mértékben csökkenti a fizetendő összeget a jármű első forgalomba helyezésének tizennegyedik évéig.

Bizonyos autófajták regisztrációs adója (az Euro 5-ös vagy annál kedvezőbb környezetvédelmi besorolású, legfeljebb 1100 köbcentis benzines, illetve 1300 köbcentinél nem nagyobb dízelmotorral szerelteké) korábban maximum 45 ezer forint volt, márciustól ez egységesen 45 ezer forint lett.

A lap említ konkrét példákat, amikor a regadó az eddigi 76 ezer forint helyett csaknem 150 ezer forint, vagy – igaz, nem átlagos autó, hanem egy Alfa Romeo esetén – 160 ezer helyett 324 ezer forint lesz. De hogy egy hétköznapibb autófajták is említsünk: írtak olyan, 2013-as évjáratú Nissanról is, amely regadója az eddigi 13 ezer forintról nagyjából 57 ezerre nőtt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 22. kedd
Csilla, Noémi
17. hét
Április 22.
A Föld napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33