12 °C Budapest

Ezért nem éri meg agglomerációba költözni: pár év alatt ugyanott tartunk majd

2020. október 22. 15:55

A járványhelyzet ellenére az egyelőre érezhetően nem csökkenő fővárosi ingatlanárak továbbra is sokakat indíthatnak arra, hogy inkább az agglomeráció olcsóbb településein keressenek maguknak otthont. Az érdeklődők között egy új csoport is feltűnt: a belvárosban élő fehérgallérosok, akik számára az ingázás a home office miatt talán már nem is annyira lenne fájdalmas. De vajon anyagilag megéri kiköltözni? Egy XIII. kerületben dolgozó irodista példáján keresztül szakértők vizsgálták meg, hogy vajon az autós ingázás pluszköltségeivel együtt mennyi idő alatt hozzák be az agglomerációs ingatlanárak a XIII. kerületi árszínvonalat.

Az elmúlt években folyamatosan dráguló és a koronavírus-járvány ellenére sem jelentősen csökkenő budapesti ingatlanárak miatt az agglomeráció kínálata sok otthonkereső számára lehet vonzó. Míg Budapest legdrágább belvárosában, az V. kerületben átlagosan körülbelül 985 ezer forint négyzetméterárral lehet számolni a NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép 2019-es adatai szerint, addig az agglomerációs városok közül a legdrágábban, Biatorbágyon az átlag négyzetméterár csupán 556 ezer forint.

Az agglomerációt preferáló munkavállalóknak ugyanakkor azt is mérlegelniük kell, hogy az ingázás mennyi többletköltséget és egyéb kihívást jelent számukra.

Az alábbi példában szakértők megvizsgálták az irodaházakban bővelkedő Váci út és a kiválasztott agglomerációs városok távolságát, és hogy mennyibe kerülne A-ból B-be autóval ingázni. A számítás egy budapesti 50 négyzetméteres lakásból az agglomeráció egy 80 négyzetméteres ingatlanába költöző családot vettünk alapul, ahol a szülő(k) továbbra is az ország legnagyobb irodapiaci központjába jár(nak) dolgozni.

Egy, a Váci út környékén lévő 50 négyzetméteres lakás (692 ezer Ft/nm kerületi átlagár) és egy tömegközlekedéssel csak busszal megközelíthető településen, Zsámbékon lévő 80 négyzetméteres ház (350 ezer Ft/nm átlagár) árait összevetve látható, hogy összesen nyolc év kell ahhoz, hogy a zsámbéki ház autós ingázással megnövelt költsége elérje a XIII. kerületi átlagárat. (A példában a XIII. kerületi lakos tömegközlekedési költségével számoltak, míg az autós ingázásnál nem számoltak parkolási díjjal.)

Az ennél drágább Érd, Gödöllő vagy Szigetszentmiklós esetében a költségek három-hét év alatt érik el a vizsgált XIII. kerületi lakás költségeit. Ám ha egy V. kerületi 50 négyzetméteres lakás árából indulunk ki, Szigetszentmiklóson nem kevesebb, mint 28 évig élvezhetnek költségelőnyt az autós ingázók, Dunakeszin pedig 18 évig. Ez utóbbi, a fővárostól csupán 15 kilométerre lévő település és a XIII. kerület viszonylatában (Dunakeszi magas átlagára miatt) viszont már az első évben felborul a mérleg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A képet némiképp árnyalja, hogy sok fehérgalléros munkavállaló munkahelyén a járvány kirobbanása óta részben vagy egészben otthoni munkavégzést rendeltek el, így kisebb közlekedési költségekkel kell számolni. A lakáspiacon ugyanakkor 2019-ben a tranzakciószámok visszaesése jóval mérsékeltebb, 13 százalékos volt az agglomeráció városaiban a fővárosi, 19 százalékos csökkenéshez képest. Az árak tekintetében pedig 2018-hoz viszonyítva tavaly 14 agglomerációs városban a 25 százalékot is meghaladta az áremelkedés, míg Budapesten már lassulni látszik a drágulás. A kertes házak iránt azóta is folyamatosan nő a kereslet, illetve a magas budapesti ingatlanárak miatt vélhetően továbbra is vonzó célpont marad az agglomeráció, ahol elképzelhető akár egy ideig a fővárosit is meghaladó ütemű drágulás

- mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Amennyiben az autózáshoz kapcsolódó költségek túl magasak, az ingázók számára alternatívát jelenthetnek a szerencsés esetben gyors és kiszámítható kötöttpályás közlekedési lehetőségek, azaz a HÉV vagy a vasút. Jelenlegi költségszinten számolva 42 évig lehet olcsóbb a szigetszentmiklósi lakhatás a lakástól a munkahelyig tömegközlekedéssel ingázva ahhoz képest, mintha egy munkahelyhez közeli, XIII. kerületi lakást vásároltunk volna, és csupán BKK-bérlettel utaznánk.

Érdekesség, hogy Dunakeszin - a magasabb átlagár miatt - még tömegközlekedést használva sincs költségelőny a városi élethez képest. A tömegközlekedést választó ingázók örülhetnek a Budapest Fejlesztési Központ tervezett körvasút projektjének, amely az agglomerációs települések összekötésével lehetővé teszi a még kiszámíthatóbb és gyorsabb közlekedést. Ugyanakkor ezzel a fejlesztéssel az agglomerációs ingatlanok iránt is nőhet a kereslet, amely tovább emelheti az árakat, így hamarosan új számításra lesz szükség.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem