6 °C Budapest

6 dolog, amit tuti nem tudtál a kötelező biztosításodról

2017. november 24. 13:30

Az egyre fokozódó biztosítók közötti verseny következtében sosem látott harc indult a gépjárművezetőkért. Az internet áldásos megjelenése révén pedig az ügyfelek, megannyi lehetőség közül választhatnak. Kevesen tudják azonban, hogy nemzetközi összehasonlításban, hogyan teljesítenek a magyar KGFB-k vagy éppen azt, hogy a vétlen utasnak az autóhoz nem tartozó vagyontárgyait is megtéríti a károkozó autós kötelező biztosítása.

A gépjárművekre szóló kötelező biztosítás újkori története a 90-es évek elején kezdődött itthon. Addig az üzemanyag árába beépített és így minden tankoláskor megfizetett biztosítás ugyanis 1991. július 1-től került át a ma ismert - az egyes gépjárművekre külön-külön megkötendő, önálló, kötelező biztosítási szerződéskötési (KGFB) - formába. Az 1991-ben lefolytatott, első kampányban mindössze 5 biztosítótársaság közül választhattak az autósok, az átlagdíj akkor mindössze 7.500 Ft volt, és összesen 19 milliárd forintot fizettünk a kötelezőért. Az ezt követő években a biztosítók száma és a díj is folyamatosan emelkedett. 2003-ra a biztosítók száma 12-re, a kötelező biztosítás átlagos díja pedig 32 ezer forintra nőtt.

Az áldásos internet

2003-ban azonban az összehasonlító portálok autósok tömegeinek tették elérhetővé az akkor már 15 biztosító által kínált kötelező biztosítási ajánlatokat, díjakat. Az átlagosan megtakarítható 12-14 ezer forintnak és a hatalmas médiaérdeklődésnek köszönhetően autósok tömegei éltek az online alkuszok kínálta biztosítóváltási szolgáltatásokkal. Mindez több százezerre emelte hazánkban az akkoriban még igencsak alacsony online tranzakciószámot, ami a biztosítások mellett jelentősen hozzájárult az egyéb internetes vásárlások (webshopok) fejlődéséhez is. 2010-ben például 1,2 millióan cserélték le alig egy hónap alatt biztosításukat az interneten, mindössze néhány kattintással - derül ki a Biztosítás.HU internetes alkusz áttekintéséből, akik emellett 6 érdekes dolgot is összeszedtek a KGFB biztosításokról.

Legolcsóbb kötelező Európában

Az autósok említett magatartása Európában sehol sem látott versenyre ösztönözte a magyarországi biztosítókat. A verseny eredményeként a díjak 2012-re átlagosan 23 ezer forintra csökkentek a 2003-as 32 ezres szintről. Ez világrekord, ha figyelembe vesszük a majd 10 évvel korábbi, 32 ezer forintos díjat és az azóta eltelt időben bekövetkezett inflációt, melynek - normál esetben - a díjak növekedéséhez kellett volna vezetnie. Az online biztosítás magyarországi térnyerésének köszönhetően jelenleg hazánkban a legolcsóbb a kötelező biztosítások díja. Szomszédjaink közül Ausztriában a legdrágább a biztosítás, ott a az ötszöröse, de a többi szomszédos országban is átlagosan a kétszerese a magyar díjnak az autósok által fizetendő díj.

Több százezer jármű biztosítás nélkül

A díjak annak ellenére alacsonyak, hogy a járművek mintegy 10 százaléka nem is rendelkezik kötelező biztosítással és az ezen járművek által okozott károkat is a fizető  autósok által befizetett pénzből rendezik a biztosítók. Ezeknek a biztosítatlan járműveknek a nagy része rendszám nélküli robogó (vagyis segédmotoros kerékpár). Sokszor a robogó-tulajdonosok sem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra is kötelező KGFB biztosítást kötni, ha azok részt vesznek a közúti forgalomban. Mivel ezekre a járművekre nincs átíratás, a biztosítást sem kell felmutatni az okmányirodában. Rendszám vagy más, jól látható azonosító hiányában pedig a rendőrök is csak közúti ellenőrzéskor tudják észlelni a biztosítás hiányát.

A gyalogos ruházatát is kifizeti a kötelező gépjármű-biztosítás

Kevesen tudják, hogy a vétlen autós sérült járművében megsérült/megsemmisült, de az autóhoz nem tartozó vagyontárgyakat is megtéríti a károkozó autós kötelező biztosítása. A balesetben megsérült ruhánkat, táskánkat, sőt még a csomagtartóban szállított vagyontárgyat (pl. televíziót) ért sérüléseket is megtéríti a KGFB. Ugyanígy a kötelező biztosítás alapján kerül megtérítésre az elütött gyalogos ruházatában és nála levő tárgyakban keletkezett kár is, de ha egy kerítésbe vagy házba rohanunk bele, akkor is a KGFB biztosításunk terhére történik az okozott kár megtérítése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Év közben is lehet biztosítót váltani

A most folyó kampányban egymillió év végi évfordulóval rendelkező autós érintett. A többi, mintegy hárommillió autós azonban mára már úgynevezett évközi évfordulóval rendelkezik, vagyis csak év közben válthat. Az egységes év végi évforduló eltörlését, azaz 2010. január elsejét követően vásárolt járművek biztosítási évfordulója ugyanis már nem december 31-e, hanem az adott járműre megkötött KGFB biztosítás kötésének a napja, ami természetesen autósonként más és más évközi dátum. Ezen autósok közül viszont - mivel nincs minden hónapban a novemberihez hasonló figyelemfelhívó kampány - kevesekben tudatosul, hogy nekik is minden évben van egy egész hónapjuk, amikor ellenőrizhetik díjaikat és dönthetnek a biztosítóváltásról.

Idén újraindult a verseny

A jelenlegi kampányban folytatódni látszik a díjak 2010 óta tartó folyamatos emelkedése és úgy tűnik, a váltók számának csökkenési tendenciája is megmaradhat. Pedig az átlagos díjemelés mértéke 26 százalékos, ami még az előző évek novemberi kampányaihoz képest is nagyobb, autósonként mintegy 5-8 ezer forintos éves emelés. Az átlagszámok mögött azonban észrevehetünk egy nagy változást. Nevezetesen azt, hogy a biztosítók újra versenyeznek egymással, azaz nem emelik egyöntetűen a díjaikat. Az elmúlt 5 évvel ellentétben idén több biztosítótársaság is akad, aki szakított a díjemelési stratégiával és helyenként a tavalyival azonos vagy akár még kedvezőbb díjat is kínál ügyfeleinek. Így az az autós, aki ellenőrzi a 13 biztosító ajánlatait, akár még olcsóbb biztosítót is találhat magának novemberben. A most folyó kampányban a váltók átlagos díja a tavalyi 15.800 forint helyett 17.900 forint körül alakul, mely értékekhez természetesen hozzá kell még számolni a kötelező biztosításokat terhelő baleseti adót, ami a díjak 30 százaléka. A közel egymillió, most érintett autós 2017. november 30-ig dönthet a biztosítóváltásról.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem