12 °C Budapest

Jön a szigor: átírhatják a KRESZ-t Magyarországon

2017. március 28. 19:00 1 perc

Érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen Violeta Bulc Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint.

"Az Európai Unió tagállamainak meg kell vizsgálniuk annak a lehetőségnek a bevezetését, hogy a városi területeken 30 km/h-ban korlátozzák a sebességet "- mondta Violeta Bulc közlekedésért felelős biztos a Die Welt-nek adott interjújában. A biztos szerint ezzel az intézkedéssel hatásosan csökkenteni lehetne a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek számát - szemlézi a cikket a Világgazdaság.

Minden nap hetven ember veszíti életét az európai utakon, naponta ötszáz gyermek érintett"

- hangsúlyozta a biztosasszony. Violeta Bulc szerint az uniós tagállamok közlekedésért felelős miniszterei előtt fel is veti majd a témát a ma kezdődő globális közlekedésbiztonsági konferencián Máltán. Ugyanakkor kiemelte, hogy ez a döntés tagállami hatáskörbe tartozik, Brüsszelnek ebben a kérdésben nincs döntési joga. Ám nem tartotta kizártnak, hogy a gyártókat és forgalmazókat köteleznék olyan technológia beépítésére az újonnan értékesített gépjárművekbe, amely megakadályozná, hogy a gépjármű átléphesse a kötelező sebességhatárt.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 11:06