17 °C Budapest

Figyelem! Nagyon fontos leveleket postáz a NAV

Pénzcentrum
2014. január 15. 05:35

Már postázza a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványokat. Fontos határidők is közelednek, sőt, az egyik nyilatkozat kitöltéséhez már csak két hetünk van. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). A NAV ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik.

A NAV - saját bevallása szerint - az adózói szokásokat figyelembe véve állította össze az szja-egységcsomagokat, így a csomag csak azt tartalmazza, amire az adózónak szüksége van bevallási kötelezettsége teljesítéséhez. A nyolcféle csomagból az egyik elektronikus formátumú, és azok ügyfélkapus tárhelyére érkezik, akik az előző évben elektronikus úton nyújtották be bevallásukat.

Már csak 2 hét a fontos határidőig!

A bevallással kapcsolatos teendők első határideje január 31. Eddig kell a munkavállalóknak nyilatkozniuk arról, hogy munkáltatójuk készítse el idén a 2013-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ha a munkáltató nem vállalja dolgozója kérésére a bevallás elkészítését, akkor tájékoztatnia kell a dolgozót az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat lehetőségéről. Az egyszerűsített bevallást az adóhivatal készíti el, ha az adózó február 17-éig nyilatkozatban ezt kéri. Valamennyi szükséges nyilatkozat letölthető a NAV honlapjáról.

A januári és februári határidőkhöz kapcsolódó nyilatkozatok:

13NY29 jelű nyilatkozat a személyi jövedelemadó munkáltató által történő megállapításához,

1353NY jelű nyilatkozat az adóhivatal által készítendő egyszerűsített bevalláshoz.

Az Szja-bevallással kapcsolatos határidők

január 31. nyilatkozat benyújtása a munkáltatói adó-megállapításról

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

február 17. nyilatkozat az egyszerűsített bevallás kéréséről (választható)

február 25. egyéni vállalkozók, áfa fizetésre kötelezett őstermelők és magányszemélyek, valamint evás egyéni vállalkozók szja-bevallása

május 20. magánszemélyek szja bevallása, illetve az adónyilatkozat beküldése


Így adózunk 2014-ben

Az adótörvények módosításáról szóló, november 18-án elfogadott javaslatcsomag számos fontos változást jelent. A lakosságot valószínűleg legszélesebb körben és legnagyobb mértékben közvetlenül érintő lépés a családi adókedvezmény járulékokra való kiterjesztése. Ennek lényege, hogy azok, akik a családi adókedvezményt nem tudták a 16 százalékos személyi jövedelemadójukból teljes mértékben érvényesíteni, 2014-től a 7 százalékos egészségügyi és 10 százalékos nyugdíjjárulékból is megtehetik ezt. Értelemszerűen növekedni fog nettó jövedelmük azoknak, akiknek eddig maradt fenn a kedvezményből ilyen rész. Azoknál lesz a legnagyobb emelkedés, akik három- vagy több gyermeket nevelnek, bruttó jövedelmük pedig 300 ezer forint vagy ez alatti. Három gyerekkel és 300 ezer forint jövedelemnél például 51 ezer forint lehet a nettó keresetnövekmény.

Az egy- vagy kétgyerekeseknél csak a kis jövedelmű, inkább egykeresős családokban hozhat pluszt. Pontosabban: egy gyermeket nevelőknél havi bruttó 62 500 forint jövedelem alatt, két gyermeket nevelőknél pedig 125 ezer forint alatt. Ha két kereső van a családban, és megosztják a kedvezményt, akkor valószínűleg náluk nem marad fenn olyan kedvezményrész, amit érvényesíthetnének a járulékból, így náluk többletkedvezmény nem várható.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?