Elképesztő pusztítást okoz a szárazság: egyre több európai országban kritikus a helyzet

A pusztító nyári hőségben a Pó vízszintje a Cremona melletti mérőállomáson idén július végén 8,59 méterrel süllyedt a vízrajzi nullpont alá. Ezzel egy centiméterrel alulmúlta a négy évvel ezelőtti, 2022-es súlyos aszály idején felállított negatív rekordot. A Pó Vízgyűjtő Hatóság adatai szerint a folyó vízhozama az éves átlag harmadára zuhant. Ez kritikus helyzetet teremt, hiszen a 652 kilométeres folyó és mellékágai tartják fenn Európa legnagyobb rizstermesztő vidékét, az olasz agrárium harmadát, valamint közel 900 vízerőművet.

A klímaváltozás miatt a régió vízjárása teljesen kiszámíthatatlanná vált. A tavaszi áradásokat hamar felváltják a nyári aszályok, az egyre korábbi hóolvadás és a hirtelen lezúduló, lokális záporok pedig nem képesek tartósan feltölteni a vízkészleteket. Stefano Calderoni, a ferrarai öntözési társulás elnöke szerint a legnagyobb kihívást a szélsőségek kezelése jelenti: tavasszal hetek alatt több milliárd köbméter víz zúdul le, majd alig néhány hónappal később ugyanaz a vidék már a szárazsággal küzd.

A kialakult helyzet miatt az észak-olasz gazdák drasztikus lépésekre kényszerülnek. A vízigényes és a talaj sótartalmára érzékeny kukorica termőterülete a húsz évvel ezelőtti szint felére zsugorodott, a helyét egyre inkább az ellenállóbb cirok veszi át. Sokan a hagyományos, pazarló esőztető öntözés helyett a Dél-Olaszországban már bevált, célzott csepegtető rendszerekre állnak át. A vetésszerkezet kényszerű megváltoztatása azonban komoly gazdasági áldozatokkal jár. Az alacsonyabb vízigényű, de kevésbé jövedelmező növények termesztése dominóhatást indít el, amely a feldolgozóüzemek, a logisztikai cégek és az idénymunkások megélhetését is fenyegeti.

A vízhiány az energiaszektort is elérte. Az Enel Green Power egyik vízerőművében július 30-a óta mind a négy turbina áll az alacsony vízhozam miatt, mivel krízishelyzetben az ivóvízellátás és az öntözés elsőbbséget élvez az áramtermeléssel szemben. A válság enyhítésére a hatóságok egy nyolcvanéves szabályt módosítva megemelték a Maggiore-tó megengedett vízszintjét, és az alpesi tározókból is vizet engedtek le a Pó alsó szakaszának megmentésére.

A lecsökkent vízhozam a tengerparti sávban felerősítette a tengervíz-betörést is: a sós víz már 25 kilométer mélyen benyomult a szárazföld belsejébe. A felszín alatti sós talajvíz felszivárgása tönkreteszi a termőföldeket és a helyi ökoszisztémát. A nehezedő körülmények miatt a régióban egyre több gazdaság zár be, a helyi fiatalok pedig más szakmát választanak, ami hosszú távon is veszélybe sodorja Észak-Olaszország évszázados agrárhagyományait.