Bár a 2026-os labdarúgó-világbajnokság július 19-én véget ért, szurkolók ezrei mindmáig hiába várják a pénzüket a FIFA hivatalos jegyviszonteladói platformjáról.
Szeretőjét fizettethette ki Gianni Infantino: egyre súlyosabb a botrány, a FIFA elnöke mindent tagad
Az UEFA megerősítette, hogy végkielégítést fizetett egy korábbi női alkalmazottjának, akivel a sajtóértesülések szerint viszonya volt Gianni Infantinónak, a szervezet egykori főtitkárának. A FIFA elnöke határozottan cáfolja a vádakat - írta a The Guardian.
Szeretői viszonyt ápolhatott Gianni Infantino, a FIFA jelenlegi elnöke, akkor, mikor még az európai szövetség, az UEFA főtitkári posztját látta el. Sajtóértesülések szerint az érintett egykori UEFA-munkatárs hatszámjegyű összeget kapott az Infantinóval való állítólagos kapcsolatát követően.
Az UEFA szóvivője megerősítette, hogy a szervezet végkielégítést fizetett a kérdéses személynek, továbbá egy MBA-képzés tandíját is átvállalta. A szóvivő hozzátette, hogy mindez összhangban volt a távozó munkatársakra vonatkozó, akkoriban érvényben lévő belső szabályzattal, amelyet 2016-ban jelentősen szigorítottak.
A FIFA élesen reagált a sajtóhírekre: mint fogalmaztak, rágalmazásként értékelik azt, ami a lapokban megjelent.
Infantino elnök határozottan cáfolja ezeket az állításokat, amelyek valótlanok. Bármilyen, helytelen magatartásra vagy szabályszegésre utaló célzás rágalmazásnak minősül
– közölte a FIFA szóvivője. A szervezet hangsúlyozta, hogy sem az UEFA-nál, sem a FIFA-nál nem emelt panaszt egyetlen alkalmazott sem Infantino viselkedése miatt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A hír különösen kényes időpontban látott napvilágot. Infantino már két hete a figyelem középpontjában áll azon vitatott terve miatt, amellyel magánbefektetőknek adna el részesedést a FIFA versenyeit – köztük a férfi és a női világbajnokságot – működtető vállalatban. A kezdeményezést az UEFA és két másik kontinentális szövetség is elutasította.
Szerdán a FIFA igazgatótanácsa egy marokkói ülésen ugyan támogatásáról biztosította Infantinót, aki az eljárás kapcsán bocsánatot is kért, ám az UEFA álláspontja mit sem változott. Az európai szövetség csütörtökön közölte, hogy a szerdai bejelentés "semmin nem változtat", és fenntartja álláspontját, miszerint 55 tagországa mindaddig bojkottálja a FIFA-rendezvényeket, amíg a tervet végleg el nem vetik.
Infantino egyelőre marad a FIFA elnöke, ám egyre jobban szorul körülötte a hurok: szakértők nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a jövő év elején esedékes FIFA-tisztújításon annak ellenére új vezetője lesz a szövetségnek, hogy a világbajnokság ideje alatt még 200 tagország támogatását élvezte az elnök.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






