Charles Leclerc rajtbalesete és Lewis Hamilton stratégiai kudarca után a maranellói istálló hazai pályán vallott szégyent, ami a francia csapatfőnök állásába kerülhet.
Amerikai sztárzenész cége forgatja fel az európai focit: brutális, milyen pénzek mozognak miatta
Az amerikai zenész és producer, Jay-Z cége a napokban egy évi 25 millió eurós szerződéshosszabbítást harcolt ki Vinícius Júniornak a Real Madridnál, emellett ők ütötték nyélbe a 19 éves Yan Diomande rekordot jelentő, 115 millió fontos átigazolását is a spanyol fővárosba - közölte a The Guardian.
Lassan megszokott dolog, hogy a szórakoztatóipar jelentős szereplői alaposan benne vannak a sportüzletágban, ez a nyár azonban talán a legerősebb eddig ebből a szempontból. A 23-szoros Grammy-díjas zenész és producer, Jay-Z sportvállalkozása (Roc Nation) jelentős szereplővé vált az európai transzferpiacon: többek között ez a cég "intézte" az egyik legnagyobb figyelmet kapott szerződéshosszabbítást, Viníciusét is.
A brazil támadó új, hatéves megállapodását kétéves tárgyalássorozat előzte meg. Az ügynökség eredeti célja az volt, hogy Vinícius fizetését évi 30 millió euróra emeljék, megközelítve Kylian Mbappé bérét. Stratégiájuk részeként megvárták, hogy a játékos szerződése az utolsó évébe lépjen, felkeltve ezzel más klubok, többek között az Arsenal érdeklődését. Bár az angol klub hajlandó lett volna jelentős összeget áldozni rá, a madridiak végül megemelték az ajánlatukat, így a brazil sztár maradt a csapatnál, és pályára is lépett Budapesten, a Ferencváros elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozón a helyszínről tudósítottunk, itt olvashatod el:
Vinícius hosszabbításának bejelentésével egy napon véglegesítették Yan Diomande átigazolását is. A szélső az RB Leipzig csapatától érkezett a spanyol rekordbajnokhoz, a 115 millió fontos vételárral pedig minden idők legdrágább afrikai futballistájává vált, annak ellenére, hogy felnőtt szinten eddig mindössze 46 mérkőzésen lépett pályára.
Az ügyletből pedig Jay-Z cége, a Roc Nation is jelentősen profitált, a hírek szerint csaknem 17 millió font jutalékot tehettek zsebre.
A transzfer körüli feszültséget jól mutatja, hogy a Paris Saint-Germain is szerette volna leigazolni a játékost, de július végén kiszálltak a versenyből, közleményükben pedig elfogadhatatlannak nevezték egyes ügynökök árfelhajtó és manipulatív üzelmeit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Diomande üstökösszerű felemelkedése és klubváltása komoly jogi vitákat is szült. A korábbi elefántcsontparti válogatott Max Gradel a FIFA-hoz fordult, állítása szerint ugyanis ügynökségének érvényes szerződése volt a fiatal tehetséggel. Egy helyi sportvezető beszámolója szerint ráadásul Diomande-ot maga Vinícius hívta fel telefonon, hogy meggyőzze a Roc Nationhöz való csatlakozásról.
A cég agresszív terjeszkedése mögött tudatos stratégia áll. Miután 2023 nyarán felvásárolták a Viníciust és Gabriel Martinellit is képviselő brazil TFM irodát, figyelmük egyre inkább Afrika felé fordult. Tavaly novemberben nyolc fiatal afrikai játékost szerződtettek, köztük a ghánai Joseph Narbit és a gambiai Francis Gomezt, kifejezett céljuk ugyanis a kontinens kiaknázatlan tehetségeinek felfedezése.








