A konfliktus belpolitikailag is egyre terhesebbé vált a Fehér Ház számára.
Kongatják a vészharangot a NATO vezetői: éveken belül közvetlen katonai támadást indíthat Oroszország
A NATO-tagállamok egybehangzó értékelése szerint Oroszország az évtized végére, legkésőbb 2029-ig képessé válhat egy tagország megtámadására. A fokozódó fenyegetés miatt a német és a svéd vezetés is a haderő azonnali felkészítését, valamint a védelmi képességek sürgős megerősítését szorgalmazza.
Christian Freuding altábornagy, a német szárazföldi erők vezetője egy berlini légiipari kiállításon hangsúlyozta, hogy Németországnak készen kell állnia a harcra.
A Politicónak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a katonai szövetség mind a 32 tagállama egyetért abban, hogy Oroszország belátható időn belül kísérletet tehet egy NATO-tagállam megszállására. Freuding szerint éppen ezért a német haderő védelmi képességeinek megerősítése már nem tűr halasztást.
Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg a svéd parlament védelmi bizottsága is egy friss jelentésében. Értékelésük alapján Oroszország hosszú távú, súlyos fenyegetést jelent, ami miatt elengedhetetlen a svéd hadsereg modernizációjának folytatása.
A dokumentum arra figyelmeztet, hogy amennyiben a politikai feltételek kedvezőek lesznek a Kreml számára, Moszkva már a közeljövőben katonai lépésekkel teheti próbára a NATO egységét.
Rendkívüli fejlemények a magyarországi üzemben történt robbanás után: a Mol szerint ez történt velük
Minden sérült elhagyhatta a kórházat a tiszaújvárosi MOL-üzemben történt baleset után, sőt ketten már újra munkába is álltak.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







