Kallas szerint Oroszország a tavalyi Anchorage-i csúcstalálkozó óta arra törekszik, hogy az Egyesült Államokon keresztül kényszerítse térdre Ukrajnát.
Putyin olyan lépésre készül, ami mindent a feje tetejére állíthat: drasztikus utasítást adott ki az orosz elnök
Dmitrij Peszkov közölte, hogy Oroszország egyelőre nem hozott döntést az európai gázpiacról való kivonulásról, ugyanakkor Vlagyimir Putyin utasította a kormányt a lehetséges lépések előkészítésére.
Peszkov hangsúlyozta, hogy az elnök nem döntést jelentett be, hanem azt kérte a kormánytól, hogy készítse elő a szükséges intézkedéseket. A szóvivő Putyin szerda esti televíziós nyilatkozatára reagált. Az orosz elnök akkor arról beszélt, hogy az Európai Unió egy hónapon belül korlátozásokat tervez bevezetni az orosz gáz, köztük a cseppfolyósított földgáz vásárlására, 2027-től pedig teljes importtilalom léphet életbe. Putyin szerint Moszkva akár már az újabb szankciók előtt leállíthatja az európai szállításokat.
Peszkov úgy fogalmazott, hogy az európai gázpiaci helyzet napról napra romlik. Szerinte ennek hatására az EU felvetette annak lehetőségét is, hogy elhalasztja az Oroszországból származó cseppfolyósított földgáz importjának tilalmát. Hozzátette, hogy Moszkva nem lát arra utaló jeleket, hogy az EU változtatott volna az Északi Áramlat gázvezeték épen maradt ágának esetleges újraindításával kapcsolatos álláspontján.
A szóvivő szerint az orosz gázipari vállalatok folyamatos kapcsolatban állnak a globális piac szereplőivel, és figyelik, hol alakul ki erős kereslet. A kormány emellett igyekszik kezelni a nemzetközi energiapiaci kockázatokat, hogy a közel-keleti harcok hatása ne okozzon jelentős ingadozást a belföldi üzemanyagárakban.
Peszkov az iráni konfliktusról is beszélt. Azt mondta, hogy Oroszország nem kapott segítségkérést Irán részéről, így fegyverszállításra vonatkozó megkeresés sem érkezett.
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







