Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Irán teljes körű háborúnak tekintene bármilyen ellene irányuló katonai támadást, erről beszélt pénteken egy magas rangú iráni tisztviselő újságíróknak New Yorkban. Nyilatkozata akkor hangzott el, amikor amerikai hadihajók tartanak a Közel-Kelet térségébe.
A névtelenséget kérő tisztviselő azt mondta, bíznak abban, hogy az amerikai katonai erősítés nem egy valódi konfrontáció előkészítése, ugyanakkor az iráni hadsereg a legrosszabb forgatókönyvre is felkészült. Hozzátette, az országban fokozott készültséget rendeltek el.
Kiemelte, hogy Teherán nem tesz különbséget egy esetleges támadás mértéke vagy jellege között. Szavai szerint Irán minden ellene irányuló csapást teljes körű háborúként kezelne, függetlenül attól, hogy azt korlátozottnak vagy más jelzővel illetik. Azt is hangsúlyozta, hogy egy támadásra Irán határozott és kemény választ adna.
Úgy fogalmazott, hogy egy olyan ország, amelyet az Egyesült Államok tartós katonai nyomás alatt tart, kénytelen minden rendelkezésére álló eszközt bevetni önmaga védelmében és az erőegyensúly helyreállításában.
Donald Trump csütörtökön, a Davosból az Egyesült Államokba tartó elnöki különgépen arról beszélt, hogy több amerikai hadihajó is Irán térsége felé tart. Azt mondta, inkább elkerülné a konfliktust, de Washington szorosan figyelemmel kíséri Iránt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







