Szankciós áramszünetnek" nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton azt, hogy Donald Trump amerikai elnök felfüggesztette az oroszokat célzó szankciókat.
Kiterjedt ukrán dróntámadás érte Oroszország területét szerda este, melynek során az orosz légvédelem 57 repülő objektumot lőtt le, köztük négy drónt Moszkva térségében - számolt be a Portfolio.
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint több orosz megyében légvédelmi riasztást rendeltek el, miután Ukrajna esti támadást indított az ország ellen.
A határ menti Brjanszk és Rosztov régiókban, valamint a főváros felé vezető útvonalon, Tula megyében is drónokat semmisítettek meg az orosz erők. Emellett Moszkva környékén is elfogtak ellenséges légi eszközöket, továbbá támadás érte Tula és Kaluga régiókat is.
A tárca jelentése szerint összesen 57 repülő objektumot lőttek le, ebből négyet a főváros térségében. Arról nem közöltek információt, hogy hány drónt nem sikerült megsemmisíteni.
A két ország rendszeresen hajt végre dróntámadásokat egymás területe ellen. Az ukrán csapások elsődleges célpontjai általában orosz katonai létesítmények és az energetikai infrastruktúra - vélhetően a mostani támadás is ezekre irányult.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A támadás során keletkezett károkról és esetleges áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







