18 °C Budapest
Rome, 2024. március 10.A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök beszél támogatóihoz a Georgia állambeli Rome-ban rendezett kampányeseményen 2024. március 9-én. Georgia államban március 12-én re

Trump elszólta magát a 2028-as terveiről – ez sokakat meg fog lepni

2025. október 27. 13:47

Donald Trump kizárta, hogy 2028-ban alelnökjelöltként induljon, bár ez lehetőséget adhatna számára egy újabb kormányzati ciklusra, írta a Reuters.

Az amerikai elnök hétfőn a légierő egyik repülőgépén újságíróknak nyilatkozva elvetette azt az ötletet, hogy a 2028-as választásokon alelnökjelöltként induljon, amit egyes támogatói javasoltak, hogy így kerülje meg a két elnöki ciklusra vonatkozó alkotmányos korlátozást.

"Megengednék, de nem tenném meg. Túl ravasz húzás lenne" - jelentette ki Trump. "Kizárom ezt a lehetőséget, mert túl ravasz lenne. Az emberek nem szeretnék, és nem lenne helyes."

Az amerikai alkotmány 22. kiegészítése szerint senki sem választható meg harmadszor az Egyesült Államok elnökének. Egyes támogatók azt javasolták, hogy Trump alelnökként indulhatna, majd az elnök lemondása esetén átvehetné a hivatalt, bár jogi szakértők vitatják ennek alkotmányosságát.

A harmadik ciklusra vonatkozó kérdésre Trump azt válaszolta: "Szívesen megtenném. Most vannak a legjobb számaim." Amikor egy újságíró rákérdezett, hogy nem zárja-e ki a harmadik ciklust, az elnök visszakérdezett: "Nem zárom ki? Ezt neked kell megmondanod."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Trump dicsérően nyilatkozott JD Vance alelnökről és Marco Rubio külügyminiszterről is, megjegyezve: "Ha valaha csapatot alkotnának, megállíthatatlanok lennének. Tényleg így gondolom."

Címlapi kép: Erik S. Lesser, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem