A hatóságok szerint a támadás idején egy kézi lőfegyver, egy vadászpuska és több kés is volt nála.
Itt a bejelentés: újabb magyar űrhajós mehet a világűrbe, őt lőhetik ki a Nemzetközi Űrállomásra
Szijjártó Péter szerint azért is van értelme folytatni a magyar űrprogramot, mert az ország már rendelkezik egy kiképzett űrhajóssal Kapu Tiboron kívül is.
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán találkozik az előző küldetést is levezénylő Axiom Space vállalat vezetőjével, akivel a magyar űrprogram folytatásáról fog egyeztetni, ugyanis emellett a kormány teljes mértékben elkötelezett.
A magyar űrkutatási és űripari programból az egész magyar gazdaság nagyon sokat profitál. Az Axiom-küldetés hatvan tudományos kísérletet végzett el a Nemzetközi Űrállomáson, olyan kísérleteket, amelyeket földi körülmények között nem lehet elvégezni. Ebből huszonötöt a magyar űrhajós végzett el saját kutatási programja keretében, együttműködésben magyarországi vállalatokkal, kutatóműhelyekkel, egyetemekkel, oktatási intézményekkel
- tudatta a miniszter.
Kiemelte, hogy ezek feldolgozása még zajlik, az eredményekből pedig az egész gazdaság profitálni fog. Szijjártó Péter megerősítette, hogy a kormányzat célja az űrkutatásban Magyarország által megszerzett regionális vezető pozíció megtartása, s ezért folytatják az űrprogramot, együttműködésben az Egyesült Államokkal, amit újabb fontos mérföldkőnek és területnek nevezett a magyar-amerikai együttműködés sikertörténetében.
Amikor Kapu Tibort kiképeztük, akkor kiképeztünk vele egy másik űrhajóst is, aki a tartalékosa volt, és ugyanazt a képzést megkapta. Ő nem ment fel a világűrbe, de ha már van egy kiképzett űrhajósunk, van egy jó amerikai együttműködő partnerünk, ha vannak már tudományos eredményeink, ha látszik, hogy ebből a gazdaság profitál, látszik, hogy regionális vezető szerepben vagyunk, akkor folytatni kell
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- szögezte le, Cserényi Gyulára utalva.
Folytatjuk a magyar űrprogramot. A mai napon az Axiom Space vezetőjével egy következő lehetséges magyar emberes űrrepülés részleteit fogjuk tisztázni, hiszen az előző emberes űrrepülésből is nagyon sokat profitált a magyar gazdaság, és még fog is
- összegzett.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








