Irán, Iszfahán, a város és az Imám tér általános látképe

Nem csitul a háború zaja a Közel-Keleten: még csak most jön az igazi rakétazápor?

2026. március 6. 11:43

Izrael új szakaszba lépett az Irán elleni hadműveletben, miközben az Egyesült Államok a csapások drasztikus fokozását vetítette előre. Az izraeli légierő éjszaka támadásokat hajtott végre Teherán ellen, amire az iráni fél Tel-Avivra kilőtt rakétákkal válaszolt - közölte a The Guardian.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Ejal Zamir altábornagy bejelentette, hogy a hadsereg befejezte a hadművelet első fázisát. Ez egy "meglepetésszerű nyitócsapás" volt, a csapatok pedig most a következő szakaszba lépnek. "Fokozni fogjuk a rezsim alapjait és katonai képességeit érő csapásokat. További meglepetéseket is tartogatunk, amelyeket egyelőre nem áll szándékomban felfedni" – nyilatkozta a parancsnok a Times of Israel beszámolója alapján.

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter megerősítette a katonai nyomásgyakorlás fokozásának szándékát. Közlése szerint az Iránra és Teheránra irányuló tűzerő "drámaian fokozódni fog". Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor kizárta, hogy szárazföldi csapatokat küldjenek Iránba. Úgy fogalmazott, hogy ez csupán "időpocsékolás" lenne. Ezzel együtt jelezte, hogy az iráni vezetési struktúra teljes felszámolását szeretné elérni.

Az IDF emellett felújította a Hezbollah elleni bejrúti légicsapásokat is. Az izraeli hadsereg a libanoni főváros déli külvárosaiban több százezer embert szólított fel otthonuk elhagyására. A váratlan evakuálási parancs komoly pánikot okozott a helyi lakosság körében.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) közölte, hogy rakétákat indított Tel-Aviv irányába. Tájékoztatásuk szerint egy korábbi támadáshullámuk nyomán már tűz keletkezett egy ottani lakóépületben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 17. péntek
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?