A 2026-os World Urban Parks Awards programjára az öt "globális régióból" ötvenöt jelölés érkezett.
Keith Kellogg, az amerikai elnök ukrán és orosz ügyekért felelős különmegbízottja szerint Európának bátrabban kell fellépnie az orosz provokációkkal szemben. A Varsóban megrendezett Warsaw Security Forumon emlékeztetett: Törökország 2015-ben lelőtte a légterét megsértő orosz vadászgépet, és szerinte néha a politikai, katonai döntéshozóknak is vállalniuk kell a kockázatot.
Példaként hozta fel a 2020 januári amerikai dróntámadást, amelyben megölték Kászem Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda tábornokát. Akkor sokan attól tartottak, hogy kitör egy nagyobb háború a Közel-Keleten, de végül épp ellenkezőleg: a helyzet stabilizálódott – hangsúlyozta Kellogg.
A tisztségviselő szerint a NATO „soha nem volt olyan erős, mint most”, hiszen jelentős számú F–35-ös vadászgép állomásozik Európában. Úgy vélte, akár egyetlen éjszaka alatt „ki lehetne tisztítani az eget”, és létrehozható lenne egy olyan légi kupola Ukrajna felett, amelynek senki sem tudna ellenállni.
Kellogg hozzátette: a béketárgyalások során Oroszországnak nincs beleszólása Ukrajna döntéseibe, és az orosz elnöknek, Vlagyimir Putyinnak egyszerűen nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy legyőzze a NATO-t és a Nyugatot.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







