A Nemzetközi Olimpiai Bizottság milánói ülésén vált hivatalossá, hogy jelenleg egyedül Svájc pályázik a 2038-as téli olimpiai játékok rendezésére.
Donald Trump amerikai elnök kedden érkezik az Egyesült Királyságba második állami látogatására, ami példa nélküli eseménynek számít, hiszen a második ciklusukat töltő elnökök általában csak informális meghívást kapnak.
Trump és felesége, Melania szeptember 16-18. között tartózkodik majd az Egyesült Királyságban, ahol III. Károly király fogadja őket a windsori kastélyban. Az elnök korábbi, 2019-es állami látogatását még II. Erzsébet királynő szervezte - írja a BBC.
A mostani meghívás különleges, mivel a második ciklusukat töltő amerikai elnökök hagyományosan csak teára vagy ebédre kapnak meghívást az uralkodótól, ahogy ez Barack Obama és George W. Bush esetében is történt. Keir Starmer brit miniszterelnök februárban, egy washingtoni találkozó során adta át a király meghívását Trumpnak, amit az elnök "nagy megtiszteltetésnek" nevezett.
A háromnapos program részleteként kedden az amerikai nagykövet és a király képviselője fogadja az elnöki párt. Szerdán a windsori kastélyban a walesi hercegi pár köszönti őket, majd hivatalosan a király és a királyné fogadja a vendégeket. Az üdvözlést királyi díszlövés kíséri Windsorban és a londoni Towerben.
A királyi családdal elköltött ebéd után Trump koszorút helyez el II. Erzsébet királynő sírjánál a Szent György-kápolnában. Később brit és amerikai F-35-ös vadászgépek, valamint a Red Arrows bemutatócsapata tart légi parádét. Az estét állami díszvacsora zárja, ahol mind a király, mind az elnök beszédet mond.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Csütörtökön Trump a miniszterelnök vidéki rezidenciájára, Chequersbe utazik, ahol találkozik Starmerrel, megtekintik Winston Churchill archívumát, majd megbeszélést és sajtótájékoztatót tartanak. Eközben Melania Trump a windsori kastélyban marad, ahol megtekinti a királyi könyvtárat és Mária királyné híres babaházát, valamint találkozik a cserkészszövetség képviselőivel.
A látogatás biztonsági intézkedéseiről egyelőre nem közöltek részleteket, de a 2019-es állami látogatás során több mint 6300 rendőrt vezényeltek ki, ami 3,4 millió fontba került a londoni rendőrségnek. A Stop Trump koalíció tüntetést tervez Londonban szeptember 17-én, szerdán, és a Liberális Demokraták vezetője, Ed Davey bejelentette, hogy bojkottálja a Trump tiszteletére rendezett ceremoniális bankettet.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







