Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Kiszivárgott, így rajzolná át Ukrajna térképét Trump és Putyin: mit fog ehhez szólni Zelenszkij?
Az Egyesült Államok és Oroszország között formálódó megállapodás ukrán területek orosz fennhatóság alá helyezéséről szólhat a Bloomberg értesülései szerint. A tervezett egyezség célja az ukrajnai háború befagyasztása lenne, ami azonban komoly ellenállásba ütközhet Kijev részéről.
A Bloomberg névtelen forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy Washington és Moszkva között területi alapú megegyezés körvonalazódik az ukrajnai konfliktus rendezésére. Az információk szerint a tárgyalások Donald Trump és Vlagyimir Putyin jövő hétre tervezett találkozóját megelőzően zajlanak, bár a feltételek még módosulhatnak.
Az amerikai diplomácia jelenleg azon fáradozik, hogy mind Ukrajnával, mind európai szövetségeseivel elfogadtassa a formálódó megállapodást, ami azonban jelentős akadályokba ütközhet mindkét fél részéről.
Az orosz elnök álláspontja szerint Ukrajnának le kellene mondania a 2014-ben megszállt Krím-félszigetről, valamint a teljes Donbasz régióról, amely Luhanszk és Donyeck megyéket foglalja magában. Míg Luhanszk megye szinte teljes egészében orosz ellenőrzés alatt áll, Donyeckben továbbra is intenzív harcok folynak, és több jelentős város – köztük Szlovjanszk és Kramatorszk – még mindig ukrán kézben van. Az orosz követelés értelmében az ukrán haderőnek Donyeck megye egészéről ki kellene vonulnia.
Egy ilyen megegyezés jelentős diplomáciai sikert jelentene Putyin számára, mivel a jelenlegi katonai helyzetben Oroszország képtelennek tűnik Donyeck megye teljes elfoglalására. A források szerint cserébe Moszkva leállítaná hadműveleteit Herszon és Zaporizzsja megyékben.
Érdemes megjegyezni, hogy Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja az a négy megye, amelyeket Oroszország 2022 őszén egyoldalúan annektált, bár Herszon és Zaporizzsja megyeszékhelyei jelenleg is ukrán ellenőrzés alatt állnak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tervezett megállapodás elsődleges célja a konfliktus befagyasztása lenne, ami megteremthetné a feltételeket egy tűzszünethez, majd egy hosszú távú békemegállapodáshoz.
Az ukrán alkotmány azonban tiltja az ország területeiről való lemondást, és a kijevi vezetés többször határozottan kijelentette, hogy hivatalosan soha nem fogadja el az ország területi integritásának megsértését.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








