Izrael zászló taktikai tapasz. IDF katonai.

Nem szűnik a feszültség Gázában: újabb támadás érte az övezetet

MTI
2025. április 7. 12:31

Izrael támadást hajtott végre hétfőre virradóra a Gázai övezet középső részén fekvő Deir al-Balah térségében, helyi egészségügyi források szerint az egyik támadás egy kórház mellett felállított médiasátrat ért, két újságíró meghalt, hat megsebesült.

A tájékoztatás szerint a összesen kilenc sebesültről tudni. A térségben lévő al-Aksza kórház szerint az IDF támadást intézett az épület melletti sátrak ellen is, hozzátéve, hogy a műveletben hárman megsebesültek.

Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte, a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet fegyvereseit célozta, részleteket azonban nem árult el.

A 2023 októberében kirobbant gázai háborúban az övezet egészségügyi minisztériuma szerint már 50 ezren haltak meg. Jóllehet a tárca nem tesz különbséget a civil és a fegyveres áldozatok között, hozzátette, hogy a halottak nagy része nő és gyerek. Izrael a Hamász vezette gázai hatóságok adatait nem tartja hitelesnek, és azt közölte, hogy a harcok kezdete óta mintegy 20 ezer fegyveressel végzett.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58