A rádió szerint egy számítógépes hiba okozta a téves közlést.
Váratlan orosz előrenyomulás: több ukrajnai települést is elfoglaltak, itt a fordulat a háborúban?
Az orosz hadsereg több települést is elfoglalt az ukrán fronton, miközben előrenyomulását jelentette Kurszk és Donyeck térségében. A moszkvai védelmi minisztérium szerint az elmúlt nap folyamán jelentős ukrán veszteségeket okoztak, és több katonai célpontot semmisítettek meg. Az orosz ellenőrzés alá került területeken továbbra is rendszeresek az ukrán drón- és tüzérségi támadások.
Elfoglalta az oroszországi Kurszk megyében lévő Lebegyevka községet valamint elfoglalta az ukrajnai Szumi megyében található Novenyke tanyát és a donyecki régióban lévő Kosztyantinopil települést az orosz hadsereg - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. A TASZSZ hírügynökség katonai forrásra hivatkozva azt írta, hogy az orosz erők Lebegyevka visszafoglalásával kevéssel több mint tíz kilométerre közelítették meg Szudzsa várost.
A Kurszk megyében zajló harcokról kiadott napi hadijelentésben az orosz védelmi tárca azt közölte, hogy ott az elmúlt nap folyamán több mint 350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg, valamint egyebek között egy harckocsi és 26 más páncélozott harcjármű semmisült meg, két ukrán ellentámadás meghiúsulása mellett.
Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 65 930 embert, 387 harckocsit, 300 gyalogsági harcjárművet, 264 páncélozott szállítójárművet, 2163 páncélozott harcjárművet, 2370 gépkocsit, 528 tüzérségi löveget és 52 sorozatvetőt veszítettek.
A moszkvai katonai tárca összegzése értelmében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1350 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több, a hadiipart ellátó gázfeldolgozó üzemet, katonai repülőtereket, drónok gyártóműhelyeit és irányítóközpontjait, négy lőszer- és egy hadianyagraktárt, egy amerikai HIMARS és egy MRLS sorozatvető-indítóállást, hét páncélozott harcjárművet, egy lengyel Krab 155 milliméteres önjáró és egy amerikai M777-es vontatott tarackot, egy amerikai JDAM irányított légibombát, két HIMARS-rakétát, továbbá 228 távirányítású repülőszerkezetet, közülük 99-et a "különleges hadművelet" övezetén kívül. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap tüzérségi és dróntámadást.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








