Tóth Gabi egy képernyőfotóval mutatta meg, mekkora összeg érkezett a számlájára jogdíjként.
Egy online kihívás során MC Thammy valóságshow-sztár és két barátja, Teus Neiff és Artur Braz influencerek súlyos égési sérüléseket szenvedtek a lábukon, miután jég és só keverékében állva próbálták tesztelni fizikai és mentális ellenállóképességüket. A kihívás majdnem amputációhoz vezetett - jelentette a Daily Mail.
Veszélybe sodorta magát három influencer, akik egy online kihívásnak akartak eleget tenni a brazíliai Pernambucóban. MC Thammy, Teus Neiff és Artur Braz első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek, miután lábfejüket jégbe és durva sóba merítették. A kihívás során egy tűzoltó is jelen volt, ám az események váratlan fordulatot vettek és mindhárom résztvevő kórházba került.
A só, a víz, a jég és a testhő találkozása -28 Celsius-fokra csökkentette a hőmérsékletet, ami már néhány perc alatt súlyos égési sérülést okozhat. A kihívás alatt a résztvevőknek 15 percig kellett lábaikat a vödörben tartaniuk, ám a próba után nem szűnt meg a fájdalom, ráadásul jelentős mértékű égési sérüléseket tapasztaltak. Az orvosok felhívták a figyelmüket arra is, hogy a kihívás akár még a lábujjaik amputálásához is vezethetett volna.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







