A kereskedők rég nem látott akciókkal próbálják feledtetni az áfaemelés hatásait - a január komoly leértékelésekkel indult, főleg az élelmiszerek területén. Kérdés azonban, meddig lehet bírni az árversenyt, és kik lehetnek az igazi vesztesek.
Talán a Pénzcentrum.hu olvasói is mosolyogtak, amikor karácsony előtt olvasták az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) véleményét a fogyasztói árak 2012-es alakulásáról. A kereskedőket képviselő érdekvédelmi szövetség közleménye akkor úgy fogalmazott: "biztos, hogy az áruházakban az olcsóság lesz az úr". A jelek szerint a prognózis beigazolódni látszik - legalábbis egyelőre. Kérdés azonban, hogy milyen áron.
Minden drágul?
Jelentősen megnöveli a családok kiadásait az áfakulcs 25-ről 27 százalékra történt emelése. A rezsikiadások, az utazási költségek emelkedése mellett - többek között- nő az élelmiszerek, fogyasztási cikkek ára is.
Piaci elemzők szerint a kereskedők az általános forgalmi adó emelkedését, illetve az év közben keletkezett egyéb - egyebek között a magas euró árfolyam miatti drágább import okozta - plusz kiadásokat egyszerre igyekeznek majd beépíteni a termékek árába. Így - egyes vélemények szerint- az áfaemelés miatt indokolt 1,6 százalékos fogyasztói áremelés helyett átlagosan minimum 5 százalékos drágulás várható. Az OKSZ szerint a legfontosabb nem változik 2012-ben sem: eddig is különbözőek voltak az árak az áruházakban, így aki drágállta egyiket, biztosan talált olcsóbb másikat. Úgy látják, a kereskedők a piaci versenyben lehetőségeikhez és szolgáltatásaikhoz mérten eddig is leszorították az árakat.
Az adóemelések már az év kezdetétől áremelésre kényszerítik a beszállítókat és a kereskedőket - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség prognózisában. Kérdés azonban, hogy az üzletek lenyelik-e, és ha igen, meddig, mely termékeknél az áfaemelést. Az viszont már most látszik, hogy a nagy üzletláncok jelentős akciókkal próbálják vonzani a vevőket, csökkenteni a várható forgalomkiesést.
A fogyasztói árakat ugyanakkor az adóváltozások mellett egy sor további költség is befolyásolja. A kereskedőknek mérlegelni kell egyebek mellett az alapanyagok árainak, a termelők költségeinek, a saját költségeiknek (szállítás, bér, üzemeltetés), a jegybanki alapkamat, a vállalkozói hitelterhek, a forint árfolyamának (az import alapanyagok és a külföldről behozott termékek árainak) változásait is.
Előre menekülnek a boltok
A kiskereskedelmi láncok rég nem látott méretű akcióhullámmal próbálják legyőzni az áfaemelést -derül ki az üzletláncok friss katalógusaiból. A SPAR-csoport reklámújságjaiban hatalmas betűkkel, akár fél oldalas hirdetésekben szerepelnek a "mega akciók" - több terméket akár 50 százalékos kedvezménnyel kínálnak. A Tesco áfamentes heteket tart, azaz több száz termékét 27 százalékos kedvezménnyel kínálja. Az Auchan legfrissebb szórólapja szintén a látványosan alacsony árakra fókuszál.
Az üzletláncok januári akcióinak sajátossága, hogy elsősorban az élelmiszerekre, az alapvető fogyasztási cikkekre koncentrálnak. Így mindenhol a kedvezményes áron kínált termékek közé tartozik több húsféle, felvágottak, kenyerek, pékáruk, sajtok, tejtermékek, tartós élelmiszerek.
A gyártókon csattanhat az ostor
2012 nehéz esztendőnek ígérkezik a vállalkozók világában - véli az OKSZ elemzése, a kereskedelem kilátásai pedig a nemzetgazdaság helyzetétől függnek. A kereskedők a nehézségeik ellenére most is megkísérlik egyes cikkeknél késleltetni, vagy legalább kisebb mértékben visszafogni a fogyasztói árak emelését. A legkézenfekvőbb megoldás olcsóbb beszerzési lehetőséget keresni (a legnagyobb költség a kereskedelemben a polcra tett termék beszerzési ára). Véleményük szerint ez ugyanakkor nem jelent rosszabb minőséget (a vásárló már megtanulta, hogy a silány áru a végén már nem olcsóbb), hanem például egyes szolgáltatásokat elhagy a gyártó. A gyártók között is verseny van egyébként, ők is különböző áron kínálják termékeiket.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vásárlók még inkább ár-érzékennyé válhatnak, a kedvezőtlen változások miatt pedig az élelmiszeripari belföldi értékesítés további csökkenése várható 2012-ben - nyilatkozta nemrég Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) elnöke.
Az élő vágósertés ára a múlt év januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, míg december 19-én már 390 forint, ami több mint 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A szakemberek a forintgyengüléssel magyarázzák az áremelkedést. Úgy vélik: a kilónkénti ár rövid időn belül átlépi a 400 forintot, ám 410 forint fölé nem fog menni, ha a körülmények nem változnak jelentősen.
(MTI)
A szakember az Agromonitor.hu mezőgazdasági szaklapnak elmondta: a fogyasztói kereslet egyelőre stagnál, de 2012-ben a hazai élelmiszerpiacon egy-két százalékos, vagy ennél is nagyobb visszaesés következhet be. A vásárlók még inkább árérzékennyé válhatnak, és az olcsóbb termékeket részesíthetik előnyben.
Éder Tamás szerint az élelmiszeriparra kivetett speciális terhek mellett (például chipsadó) - a bér-, az üzemanyag- és az egyéb költségek is nőnek, miközben a mezőgazdasági alapanyagok magas árszínvonala is megmarad. A várható többletköltségek miatt szinte biztosra vehető például, hogy az élelmiszeripari foglalkoztatás 2012-ben is csökken, és a belföldi értékesítés további zsugorodása várható. Ugyanakkor a cégeknek költségoldalról már nemigen van hová hátrálniuk, ezért a kedvezőtlen keresleti viszonyok ellenére is meg kell próbálkozniuk átadási áraik növelésével. Ezért arra kell számítani, hogy az élelmiszeripar - főként az állati eredetű termékek előállításával foglalkozó vállalati kör - szinte havonta próbálkozik majd elérni áremeléseket kereskedelmi partnereinél.
Mint elmondta, az élelmiszeripari cégek műszakokat és munkanapokat szűntettek meg, így például számos húsipari piaci szereplő ma már hetente csak három-négy napon vág sertéseket. Árulkodók lesznek az idei évre vonatkozó statisztikák, amelyek minden bizonnyal élelmiszeripari dolgozói létszámcsökkenésről számolnak majd be.
Az érdekképviselet szerint a 27 százalékos általános forgalmi adó miatt az élelmiszergazdaságban tovább nőhet a már ma is 30-40 százalékosra tehető feketepiaci részarány, ezért kőkemény hatósági ellenőrzési szigorra lesz szükség. A kedvezőtlen gazdasági környezetben a hazai élelmiszerkereslet legalább 1-2 százalékos visszaesésére, újabb belpiacvesztésre és az iparági foglalkoztatotti létszám további csökkenésére számít 2012-ben.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








