Minden, amit az Eurojackpot magyar nyerteséről tudni lehet

2017. február 14. 13:35

Először vitte el magyar játékos az Eurojackpot főnyereményét, a nyertes mintegy bruttó 7 milliárd forinttal lett gazdagabb. Ebből ugyan adóznia is kell, azonban még így is ez a valaha volt legnagyobb magyar lottónyeremény. A nyertesről faggattuk a Szerencsejáték Zrt.-t.

Először nyerte meg magyar játékos az Eurojackpot főnyereményét. A szerencsés nyertes bruttó 22,5 millió euróval, azaz közel 7 milliárd forinttal lett gazdagabb. Ebből persze adózni is kell, a 15 százalékos személyi jövedelemadó levonása után 5,9 milliárd forint marad, ami még így is a valaha volt legmagasabb elvitt magyar lottónyeremény. Az eddigi rekordot egyébként az Ötöslottón érték el 2003-ban, akkor a szerencsés nyertes 5,092 milliárd forintot vihetett haza.

Az Eurojackpot nyerőszámaiért kattints korábbi cikkünkre!

Hogy mennyire szerencsésnek számít a telitalálatot elérő hazánkfia, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az Eurojackpoton megközelítőleg 1:95 millióhoz az esély a főnyereményre. A főnyereményt elérő játékos 522 618 itthon feladott alapjáték, összességében pedig több mint 20 millió, 17 országban feladott alapjáték közül tippelte meg helyesen a legnagyobb hazai lottónyereményt jelentő 5+2 számot. Egyébként nem a magyar nyertes volt az egyedüli, aki pontosan tippelte meg a számokat, Németországban is sikerült eltalálnia valakinek az 5+2-es számsort.

Bár a most pénteki főnyeremény Magyarországon rekordnyereménynek számít, de az Eurojackpot maximálisan elérhető 90 millió eurós főnyereményének csupán csak egynegyede. A játékhoz való csatlakozásunk óta már 25 darab telitalálat született, ebből a legtöbb Németországban (13 darab) és Finnországban (6 darab).

Az Eurojackpoton 3 alkalommal érte el a jackpot mértéke a rekord 90 millió eurós értéket (érdekesség, hogy csatlakozásunk előtt senkinek nem sikerült a 90 milliós főnyereményt elvinni). 2015 májusában egy csehországi, 2016 októberében pedig egy németországi nyertes lett gazdagabb bruttó 90 millió euróval. Legutóbb pedig 2017.első játékhetében vitték el a 90 milliós rekord Jackpotot, méghozzá öt szerencsés játékos, így közöttük került felosztásra az összeg.

Mit kell tennie a nyertesnek?

A nyertesnek a sorsolás napjától számított 90 napon belül, azaz 2017. május 11-én éjfélig kell jelentkeznie a nyereményéért. A mostani főnyeremény, úgynevezett rendkívül nagyösszegű nyereménynek számít (a 40 millió forint feletti nyeremények már ebbe a kategóriába tartoznak), ezekre az esetekre a Szerencsejáték Zrt. egy külön telefonszámot tart fenn a jelentkezés céljából, az úgynevezett nagynyertes-vonalat.

A lottótársaság nagy hangsúlyt fektet arra, hogy óvja a nyertesei anonimitását, biztonságát, így a nyertes kilétéről, annak hozzájárulása nélkül semmilyen információt nem ad ki. A nyertesről (illetve, hogy egyáltalán átvették-e a nyereményt) csak a 90 napos határidő után tudhatunk meg valamit, illetve az is csak ekkor derül ki, hogy valóban átvette a nyereményt vagy sem.

Lényeges eltérés az Ötöslottóhoz képest, hogy a nyeremény kifizetése átutalással történik, kizárólag Magyarországon működő bank bankfiókjában nyitott euró alapú deviza bankszámlára.

Mihez kezdhet a nyertes ennyi pénzzel?

5,9 milliárd forinttal a legtöbben nem tudnánk mit kezdeni, valószínűleg a nyertesnem sem lesz könnyű dolga, ha jól szeretné befektetni a pénzét. Ekkora összegnél a bankok már privát banki szolgáltatást nyújtanak, ennek keretén belül pedig egyedi ajánlatokat kaphatnak az ügyfelek, amely magasabb kamatozású bankbetétet is jelenthet, vagy akár teljesen egyedi termék kidolgozását.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennek ellenére elgondolkoztunk azon, hogy mi lenne, ha az átlagos magyar számára is elérhető pénzügyi termékeket választaná a nyertes, és kiszámoltuk, mekkora havi jövedelme lehetne ezekből.

A legkevesebbet a bankbetéttel kereshetné, ezek átlagos éves kamata jelenleg 0,61 százalék, vagyis éves szinten 36 millió forintot kereshetne ezzel a lottónyertes, ami 3 millió forint havi apanázsra lenne elég.

Ha minimális kockázatot vállal, és 1 éves lejáratú Kamatozó Kincstárjegybe fektetné a pénzt, akkor már jóval több jutna neki, ebből már havonta közel 10 millió forintot is ki tudna venni a tőke csökkenése nélkül. Ha ezt 3 éves futamidejű Prémium Magyar Államkötvénybe fekteti, akkor viszont már 13,5 millió forint lenne a havi hozama. Ezeket persze érdemes kombinálni a nagyobb hozam érdekében.

Korábbi számításaink szerint nagyjából 5 százalékot hozhat egy befektetési alap, ha az állampapírnál nagyobb kockázatot vállalunk. Ugyan a korábbi adatok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra, azonban hosszútávon az 5 százalékos hozam egyáltalán nem lehetetlen. Ha ezzel kalkulálunk, akkor a havi szintre lebontott apanázs a 25 millió forintot is megközelítheti.

Persze a nyugdíjakról sem szabad megfeledkezni. Ugyan ezek hosszú távra lekötött pénzek, azonban ha az egész nyereményt valamilyen kifejezetten nyugdíj célú megtakarításba fektetnénk, akkor 385 milliót kaszálhatnánk évente.

Az egyik legígéretesebb befektetési forma jelenleg az ingatlan, aminél az sem kizárt, hogy éves szinten 10 százalékos hozamot érjünk el. Egy nagyobb (vagy több kisebb) belvárosi társasházat megvásárolva és kiadva ráadásul a hozamot havi szinten kapnánk meg (bérleti díjként), így a tartalékok beosztásával sem kellene törődni. Ennek segítségével havonta 49 millióhoz juthatna a nyertes.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem