6 °C Budapest

Eltörölték az EHO-t: mutatjuk, mennyi marad a magyar családoknál

Pénzcentrum
2016. november 8. 05:38

A 2017 januártól a megtakarításaink után már nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetnünk. Ez azonban egy bankbetétnél csak pár száz forintos kedvezményt jelent, van viszont olyan befektetés, amelynél akár 5 ezer forintot is nyerhetünk az intézkedéssel. Kiszámoltuk, hogy ki jár igazán jól a terhek csökkenésével.

A jövő évi adócsomag tervezetében a kamatjövedelem után fizetendő egészségügyi hozzájárulás (EHO) eltörlését is megtaláljuk. Emiatt jelenleg a hozamunk 6 százalékát kell kifizetni a 15 százalékos kamatadó mellett, vagyis a kamat több mint ötödét bukjuk emiatt. Januártól viszont az EHO-val már nem kell számolni, csupán a 15 százalékos kamatadót kell kifizetni. Kiszámoltuk, hogy menniyvel marad több pénz a zsebünkben az intézkedésnek köszönhetően.

Nem mindegy, miben tartjuk a pénzünket

A jelenlegi hozamkörnyezet nem kedvez a megtakarításoknak, így értelemszerűen a nulla közeli hozamból eddig is csak minimális mértékű volt az elvonás. A pénzpiaci alapok szinte egyáltalán nem tudtak hozamot produkálni, és ha nem történik változás, akkor nem is számíthatunk arra, hogy ezekből számottevő plusszal tudunk kiszállni.

A bankbetétek sem muzsikálnak túl jól mostanában, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az átlagos évesített kamatláb 0,54 százalékos. Ha 1 millió forint egy éves lekötésével számolunk, ebből mindössze 5400 forintunk lesz az elvonások előtt. Januártól viszont megússzuk az EHO-t, amivel 324 forinttal több, vagyis 4590 forintunk marad.

A bankbetétek versenytársa a Kamatozó Kincstárjegy (KKJ), amit egy éves futamidővel vásárolhatunk meg. A forint alapú állampapírok viszont eddig is EHO megfizetése nélkül kamatoztak, így ezeknél nem lesz változás, a 2,25 százalékos kamatláb mellett továbbra is 19 125 forinttal lehetünk gazdagabbak a lejáratkor. Ez a szabály egyébként a hosszabb lejáratú állampapírokra is igaz, így a Prémium Magyar Államkötvényeknél sem lesz változás.

Többet kaphatunk viszont a Prémium Euró Magyar Államkötvényből (PEMÁK), évente 1260 forintnyi euróval maradhat több a zsebünkben 1 millió forintos befektetés esetén. Ezekre az állampapírokra ugyanis azért nem vonatkozik az EHO mentesség, mert nem forint, hanem euró alapúak.

Ez tényleg alig számít?

Ahogy láthatjuk a fenti példáknál, a kamatjövedelem után fizetendő EHO eltörlésének köszönhetően csak néhány ezer forinttal marad több a zsebünkben. Vannak azonban olyan befektetések, ahol ennél többet is megspórolhatunk az intézkedéssel. A befektetési alapoknál ugyanis ennél nagyobb hozamot is elérhettünk az elmúlt egy évben, a nagyobb hozam pedig nagyobb EHO-fizetési kötelezettséget vonzott maga után, amely 2017-től már nem terhel minket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A befektetési alapok átlagos hozamát a BAMOSZ (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) adatai alapján számoltuk ki.

A pénzpiaci alapok ugyan a legnépszerűbbek közé tartoznak, azonban a nulla körüli hozam miatt az EHO eltörlése sem sokat javít. Más a helyzet a kötvényalapok, a vegyes alapok, részvényalapok és ingatlanalapok esetében, ezekkel ugyanis a betéteknél többet lehetett keresni, de több esetben az állampapírok hozamát is lepipálhattuk. Ugyan a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni hozamokra, azonban azt megnézhetjük, mennyit takaríthatunk meg az EHO eltörlésével (1 millió forint befektetése esetén), ha 2017-ben is hasonló hozamok lesznek:

  • A kötvényalapoknál 4944 forintot takaríthatunk meg.
  • A vegyes alapoknál 1476 forinttal marad több a zsebünkben.
  • A részvényalapoknál 3534 forint a nyereségünk.
  • Az ingatlanalapoknál pedig 1788 forint a spórolás mértéke.

Lényeges megjegyezni, hogy a kötvényalapok többsége elve EHO-mentes, mivel legalább 80 százalékban magyar állampapírba fektet, így a fenti számítás csupán azokra a kötvényalapokra vonatkozik, amelyek eddig sem mentesültek a járulékfizetés alól. A kamatjövedelem után fizetendő EHO eltörlése ugyan elsőre nem tűnhet jelentősnek, azonban sok kicsi sokra megy. Előbb-utóbb ugyanis a könnyítés miatt érezhetően nőhet a megtakarításunk mértéke.

Azt persze érdemes hozzátenni, hogy ez elsősorban azoknak könnyítés, akik rövid távon takarítanak meg, ugyanis a tartós befektetési (vagy betéti) számlával három év után EHO-mentességet kaptunk eddig is, ráadásul a kamatadó harmadát sem kell megfizetni. Ha pedig öt évet várunk, akkor már teljes kamatadó mentesség jár. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a 6 százalékos járulékot, hanem a 15 százalékos adót is megússzuk, ami a hozamunkat közel 18 százalékkal növeli meg.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 22. 09:47
Móricz Dániel, a HOLD befektetési igazgatója szerint az év sztorija az, hogy a dollár - amely klassz...
Bankmonitor  |  2025. december 22. 09:25
Tovább emelkedtek a keresetek hazánkban, októberben 692 700 forint volt a bruttó átlagbér, ami 8,7 s...
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 21. 17:00
Az alacsony osztalékemelései miatt ritkán kerül be a Top 10-be, de a hozama jó, a chartja miatt pedi...
MEDIA1  |  2025. december 19. 15:06
Rékasi Károly, Sztárek Andrea, Csomor Csilla és Nyári Dia is igencsak kritikus dolgokat mondott.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?