11 °C Budapest

Itt a nagy mikró-teszt: mennyivel jobb a drágább, mint az egyszerűbb?

2019. február 4. 13:00

41 mikrohullámú sütőt teszteltek, és kiderült, hogy egy egyszerűbb jó mikrót akár 20 ezer forintért is beszerezhetünk, a bonyolultabb, grillezni is tudó készülékért már legalább 35 ezret kell fizetnünk, miközben ugyanezt a szintet hozzák a 200 ezer forintos mikrohulllámú sütők is. Hol végzett a 210 ezer forintos Bosch, és hol a néhány tízezer forintos Samsung és Whirlpool mikrók?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 41 mikrohullámú sütőt tesztelt laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel közösen. Így a korábban tesztelt termékekkel együtt már összesen 91 mikrohullámú sütő adatlapja (30 márkától) segíti a fogyasztókat a mikrohullámú sütő vásárlásban. Laboratóriumban vizsgáltuk, hogy a készülékek milyen hamar és mennyire egyenletesen olvasztják ki és főzik meg a fagyasztott ételt vagy a pizzát, hogyan grillezik a pirítóst vagy a csirkét.

Egy mikrohullámú sütőtől felhasználóként leginkább azt várjuk, hogy hamar kiolvassza és megmelegítse a fagyasztott ételt, és lehetőleg egyenletes legyen a hőmérséklet eloszlása, vagyis ne legyen a külseje tűzforró miközben a belseje jéghideg marad.

Jó hír azoknak, akik csak egyszerű funkcióhoz, vagyis étel kiolvasztáshoz, melegítéshez keresnek mikrót, hogy akár 20-30 ezer forintból is kihozható egy készülék, amelyik legalább közepes szinten teljesít a fenti szempontokból.


A teszt alapján  úgy tűnik, hogy vásárlóként nem nagyon nyúlhatunk mellé, ha az a fő szempont, hogy egyenletes hőmérsékletű legyen a kész étel, ugyanis ebből a szempontból mindössze 3 készülék kapott 2-nél rosszabb pontot az 1-5-ig terjedő skálán, a többi a középmezőnyben vagy annál jobban végzett. A sereghajtók között volt 50 ezer és190 ezer forintos készülék is. 6 készülék pedig legalább 4 pontot kapott erre a szempontra, volt közöttük 210 ezer forintos Bosch, de alacsonyabb árkategóriájú, 35-50 ezer forintos Panasonic, Samsung, Sharp vagy Whirlpool mikró is.

Korrektül olvaszt, főz

Jó hír, hogy az egyik legfontosabb szempontnál, a kiolvasztás és főzés tesztelésénél nem volt kirívóan gyenge eredmény, ugyanis egyik mikrohullámú sütő sem kapott 2-nél kevesebb pontot, három készülék 4-nél jobb eredményt ért el, a többi a középmezőnyben végzett. A listavezetők között is nagy volt a szórás az árban, volt közöttük 35 ezer forintos Samsung, de 210 ezer forintos Bosch gép is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Annak, aki ennél bonyolultabb használatra szánja a mikrót, és például grillezni is szeretne, már alaposabban körül kell néznie, mert könnyen mellényúlhat. A tesztelt készülékek között 43 grill funkcióval is rendelkezik, közülük 16 kapott 2 vagy annál gyengébb pontot, mert nem elég egyenletesen sütötte meg a csirkét vagy a pirítóst, ill. túl sok időt vett igénybe a művelet.  Ezek között is volt olcsóbb néhány tízezer forintos, de 100 ezer forint feletti készülék is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem