Igazságot a kombiknak: teszten a Volvo, ami lenyom bármilyen SUV-ot

2021. február 16. 05:47

A SUV-mánia vitorlájából igyekszik kifogni a szelet a Volvo V60 Cross Country. Nem is akárhogy: a svédek terep-kombija sok esetben ésszerűbb választás lehet a hatalmas vasaknál. Oké, a 22 milliós tesztautónkat kevesen engedhetik meg maguknak, de ez tényleg a csúcs-közeli felszereltség, bő 7-8 milliónyi extrát pakoltak rá az alapárra. Családoknak elsőosztályú választás lehet, de azoknak is, akiknek elegük van a közlekedéssel járó, mindennapos stresszből. A teszten 2021 "anti-autóját" hajtottuk meg, hiszen nem elég, hogy egy kihalófélben lévő kombiról beszélünk, még ráadásul dízeles is - semmi cicoma, hibridség, csak 2000 köbcenti nyugalom.

A brazil őserdők felsírnak, a korallok levetik a mindaddig színes ruházatukat, a delfinek pedig duplaszaltóval vívják haláltusájukat az óceánon - miközben az emberek rád szögezik megvető tekintetüket, pedig csak simán kiálltál a Volvo V60 Cross County D4-eseddel a garázsból. Ez az autó több szempontból sem 2021. Nincsenek olyan hívószavak, mint mild-hibrod, plug-in-hibrid, ez egy sima 2000 köbcentis dízel.

"Úr isten, ki vesz manapság dízelt?" - teszi fel a kérdést a környezettudatos az olvasó. Hát az, aki tudja, mire való. Nem arra, hogy mondjuk Dunakesziről bejárj vele Óbudára. Az ő terepe az autópálya: 136-nál benyomod a rásegítős tempomatot (Pilot assist, ami még kanyarodik is helyetted), majd pedig párszáz kilométerrel odébb, az úticélod közelében kikapcsolod. És mindeközben élvezed az utazást a bőrfotelben - ami gyakorlatilag minden irányba állítható -, kémleled az eget a napfénytetőn keresztül, vagy simán unatkozol. És közben a fogyasztásod 6 liter környékén alakul.

A V60 Cross Country tehát iskolapéldája annak az autónak, ami manapság egyáltalán nem trendi. Egyfelől dízel, ami sokak számára egyenértékű a környezetpusztítással, másrészt pedig kombi, ami helyett inkább SUV-okat, crossovereket vesznek a magyarok. Pedig! A legtöbb esetben egy családi kombi több lehetőséget kínál, mint a gyártó hasonló árkategóriás SUV-jai. Oké, SUV-lázban ég a nemzet, de be kell látni, hogy a terepjárók nem jók mindenkinek. Ha van például 2 gyereked, akiket le kell vinni nyaralni két hétre a Balcsira, lehet, kevés lesz mondjuk az XC 60-as - ennek a kocsinak a SUV-tesója. Hiszen a kombinak bő 30 literrel nagyobb a csomagtere, ami azért nem mindegy.

Ráadásul a Cross Country nem is csak egy sima kombi, nevezzük inkább terepkombinak, nem csak tessék-lássék emeltek a hasmagasságon, bő 7,5 centivel lett magasabb, mint a "sima" változat. Plusz alapáron jár hozzá az összkerékhajtás, ileltve a vezetési módok között az Eco-Comfort-Dynamic hármas mellett találunk egy terep-módot is, rossz útviszonyokra. Aki ilyet szeretne magának, annak legkevesebb 13,8 millió forintot kell leszurkolnia, amiért ezzel a 197 lóerős dízelmotorral kapjuk meg az autót. Egy millóval többért pedig egy mild-hibrid benzines változatot kaphatunk, ami 250 lóerős.

Mi van benne ennyiért? Mi nincs!

Persze, nekünk nem a fapados V60 Cross Country jutott: a tesztautónk vételára jócskán 22 millió fölött van, ezért cserébe a Volvo minőséget kapjuk gyakorlatilag mindenhol: még a kesztyűtartó belső burkolata is igényes anyagokból van összerakva. A lóerők kérdése másodlagos, hiszen a Volvo sosem a sportosságáról volt híres, hanem a nyugalomról: beülsz a világ egyik legbiztonságosabb autójába, és teljes nyugalommal elközlekedsz. A futómű finom, de mégis olyan stabil, mint a beton: nehéz olyan szituációba keveredni, ahol kényelmetlen lenne a rugózás.

Csak egy kicsi hiányzik az álomautóhoz? Nézz szét a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorában!

És mit kapunk 22 millió forintért? Hát, hosszabb lenne felsorolni, hogy mit nem... Az egyik tesztutas így foglalta össze a felszereltségi csomag tartalmát:

gombot varr, megsüti a vacsorát, és felpofozza a gyereket, ha a hátsó ülésen valami rosszat csinál.

Bár az autó majd' 5 méter hosszú, de a 360 fokos kamerával gyerekjáték a parkolás (na, meg az automatikával), és a vaskos csomagtérajtóval sem kell bajlódnunk, mivel az is motoros. Bár a beltér egyszerű, mégis ízléses, nyugalmat sugároz, na meg luxust - bár a vaskos oszlopoktól nehéz kilátni. Az első két bőrfotel a szélrózsa minden irányába állítható, és ha megvan a tökéletes beállítás, akkor el is tudod menteni a memóriába.

Viszont, ha létezne "A Parasztvakításnak Állatorvosi Lova" kitüntetés, nagy eséllyel indulna a Volvo V60-as hangulatvilágítása: ezt a legtöbb gyártó LED-csíkokkal oldja meg, amelyeknek a színét minduntalan lehet variálgatni. A Volvo esetében azonban be kell érnünk pár szem LED-del, amelyeknek a fénye megcsillan az alumínium színű díszléceken, imitálva a LED-sort. Jó, a kilincsek kaptak tisztességes megvilágítást, és a nyitott ajtó aljából érkező kilépőfény is rendben van, de azért na...

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Akik nem akarnak plusz nagyjából másfél milliót kiadni a prémium hangrendszerért, azoknak be kell érnie a Harman & Kardon csomagjával, ami egyébként untig elég, sőt. Az infotainment-rendszer egyébként is teljesen rendben van, okostelefont is képes tükrözni - erről a térképet nem tudja kivetíteni a vezető előtti kijelzőre, csak a gyári navigációt, de ez vélhetően az Android/Apple-redszerek hibája. A head-up display pedig kifejezetten praktikus, így szinte soha nem kell levennünk a szemünket az útról, minden fontos infót elénk vetít az autó.

Zongoralakkból üdvözlendően keveset kapunk, ám a középső kijelző mágnesként vonzza az ujjlenyomatokat.Hátul is bőséggel van hely, bár ott nem állítgathatjuk az üléseket, de fűteni tudjuk őket, ahogy a hátul utazók egy-egy klímazónát is kaptak. A gigászi napfénytető pedig rendeteget dob az utazás élményén.

Vezetésbiztonság tekintetében is csúcstermékről van szó: a Pilot assist kiválóan teszi a dolgát, ahogy a holttérfigyelő, és a ráfutás-megelőző radar is (néha túl korán is figyelmeztet). A sávtartó még a halványabban felfestett vonalakat is érzékeli, a radar pedig különbséget tud tenni az autók, biciklisek, gyalogosok között, és még az állatokat is érzékeli. A fényszórók a legmodernebb technikát képviselik, nyugodt szívvel tehetjük automatára, akkor sem vakítják el a szembejövőket, sem az előttünk haladót - szakaszosan kikapcsolnak ugyanis. Csak győzzünk magyarázkodni a pirosnál, amikor valaki számonkéri, hogy mit villogtatunk mögötte - megtörtént eset.

Kinek éri meg?

És hogy kinek készült ez az autó? Ahogyan egy megszállod Volvo-tulajdonos fogalmazott, azoknak, akik valami prémiumra vágynak, de a német márkák bizonyos "vásárlói rétegével" nem akarnak azonosulni, a Skodát pedig meghagynák a politikusoknak. Ennél jobban magam sem tudnám megfogalmazni. Ez a V60 Cross Country sem feltűnő, nem hivalkodó, de például egy üzleti tárgyaláson is meg lehet vele jelenni, garantáltan komoly embernek fognak minket nézni.

Összességében a terep-kombi azoknak lehet egy ésszerű (és dízelmotorral takarékos) választás, akik mindenképpen valami nagy,  praktikus gépet szeretnének birtokolni. Ebben elszáll a mindennapi, közúti stressz, de akkor sem jön zavarba, ha hirtelen nagyobb sebességgel kellene közlekedni. Mellette pedig kényelmesen elfér benne a fél háztartás, ha arról van szó. Csak győzzék megfizetni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem