A visszalépés azért is váratlan, mert Szécsi még szerdán is arról beszélt, hogy az Orbán-kormány sportban és mezőgazdaságban elért eredményei miatt vállalta el a politikai...
Svédország is hasonló gondokkal küzd, mint hazánk: az egyre zsugorodó népességű falvakban már nem éri meg élelmiszerüzletet fenntartani, ezért szépen lassan mind lehúzza a rolót. A jellemzően időskorú helyi lakosoknak viszont ezért sokat kell utazniuk, hogy megvásárolják a szükséges mindennapi élelmiszert, ami a pandémia idején pláne nem egyszerű. Erre a problémára kínálnak megoldást az eladó nélküli konténerboltok, arról nem is beszélve, hogy sokkal biztonságosabbak, mint a hagyományos üzletek.
A koronavírus-válság kellős közepén felértékelődik minden olyan szolgáltatás, mely lehetővé teszi, hogy minél kevesebb embertársunkkal kelljen találkoznunk, érintkeznünk. Ezt a célt szolgálják végeredményben a hétfő óta érvényben lévő szigorú korlátozó intézkedések is.
Mit szólnál egy olyan bolthoz, amelyben egyedül lehetsz? Sem eladók, sem vásárlók. A World Economic Forum egy olyan videót tett közzé, melyben egy Svédországban működő élelmiszerüzletet mutatnak be, ahol a vásárló egyedül van. Az ajtót egy applikáción kereszül lehet kinyitni, és a telefonunk segítségével tudjuk beszkennelni a kosarunkba kerülő termékek vonalkódját, ami automatikusan megterheli a vásárló bankkártyáját.
Nagy előnye a boltnak, hogy non-stop, tehát a nap bármely szakában mehetünk, akár még az éjszaka közepén is, ezen felül pedig covid-biztos, hiszen egyszerre maximum 2 vásárló mehet be a boltba.
Ez lehet a multik ellen vívott harc csodafegyvere?
Ahogy Magyarországon, úgy Svédországban is problémát okoz, hogy sok kistelepülésen rengeteg élelmiszerbolt zárt be az elmúlt 20 évben, hiszen kevesen laknak ezeken a helyeken, kicsi a forgalom, nem keletkezik elegendő bevétel és haszon ahhoz, hogy fenntartsa a vállalkozást. Ezért a lakosoknak messzire kell utazniuk ahhoz, hogy el tudják intézni a bevsárlást.
Ezek a konténerboltok azokat a kisebb, főleg idős emberekből álló helyi közösségeket tudják kiszolgálni, amelyek másképp nem tudják megoldani a bevásárlást főleg pandémia idején. Ezeken a településeken ugyanis sorra zárnak be a helyi élelmiszerüzletek. Igény elvileg lenne rájuk, legalábbis a kormány erre (is) hivatkozva indított - Lázár János vezetésével - háborút a hazai élelmiszer-kiskereskedelem megreformálására. Erről itt írtunk részletesen:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Már nyílnak az eladó nélküli boltok
Eladó nélküli boltot nyitott még 2018 januárban a cseh fővárosban az Alza, ahonnan az interneten a magyar vásárlók is rendelhetnek termékeket. A boltban egy képernyőn lehet kiválasztani, hogy milyen terméket szeretnénk vásárolni, majd azt kártyával vagy az interneten tudjuk kifizetni, ekkor pedig beléphetünk egy másik helységbe, ahol egy szekrényből átvehetjük a terméket.
A cég bővítési és létesítményigazgatója ezzel kapcsolatban akkor elmondta, hogy terveznek ilyen üzleteket nyitni hazánkban is, de még nem azonnal. "Egyelőre mi is csak fejlesztjük és teszteljük a koncepciót. Idén még két-három további boltot nyitunk Csehországban, és reméljük, hogy jövőre ugyanezt a koncepciót kínáljuk a magyar ügyfeleknek is - mondta el 2018-ban Jan Moudrík. Azóta viszont nincs hír a bővítésről.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








