Ennyire elszálltak az árak: Budán már egy nyaraló árát kérik el egy garázsért

2020. június 5. 14:28

Vidéken átlagosan kétmillió forintot ér egy garázs, ugyanezért a fővárosban ennek a többszörösét kell fizetni, akár hatmilliót is érhet egy autótároló. Az árat nagyban befolyásolja a közterületi parkolási lehetőség, és a környék beépítettsége.

A január és május közötti időszak értékesítési adatai alapján a budai kerületek prémium zöldövezeti városrészeiben bőven 5 millió forint feletti összeget kérnek egy garázsért

- összegezte az Otthon Centrum adatbázisának garázsokra vonatkozó számait Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, a 4,5-5,5 milliós árszint már tavaly is jellemző volt az új építésű lakásprojektek mélygarázs beállóira, a kiemelt körzetekben pedig akár 6 millió forintot is fizettek egy garázsért.

Kisebb kölcsönre lenne szükséged? Találd meg a legjobb személyi kölcsönöket itt!

A járvány megfékezése érdekében bevezetett kormányzati intézkedések a lakások adás-vétele mellett a garázs-tranzakciókra is hatással volt: idén az első öt hónapban jóval kevesebb garázst értékesítettek. Az árak viszont kis mértékben emelkedtek: a pesti oldalon 3-5 millió forint között alakultak, de a felkapottabb, népszerűbb helyeken lévő nagyobb alapterületű garázsokért ennél akár 1-2 millió forinttal is többet adtak.

Budán a külső városrészekben idén lényegében maradtak a tavalyi árak (3,4-3,7 millió forint), míg Óbudán ennél magasabb (4,4 millió) volt az átlagár. A budai hegyvidéki zónában ennél is borsosabb összegért (5,4-6 millióért) cseréltek gazdát a garázsok, de a nagyobb alapterületű, tárolóként is használható garázsok esetében már a 7 millió forintos ár sem volt ritka. Ennyiért akár már vízparti nyaralót is vehet az ember.

Az árak között nagy a szórás, ugyanis a belvárosi újszerű, vagy új építésű mélygarázs beállóhelyek áráért a város peremkerületeiben önálló, zárható garázs-ingatlan vásárolható. De nem csupán az elhelyezkedés, hanem az alapterület is befolyásolja az árat: az önálló ingatlanok ugyanis nem feltétlenül csak a gépkocsi parkolására szolgálnak, hanem raktárként, tároló helységként is funkcionálnak

- magyarázta a nagy különbségeket Soóki-Tóth Gábor, aki elmondta: utóbbi elvárásoknak a 12-13 négyzetméternél nagyobb alapterületű garázsok felelnek meg. A gépjármű és a háztartási, valamint a sport és szabadidős eszközök tárolása mellett főként a kisvállalkozói körben érezhető igény, hogy a garázsban az anyagok, szerszámok, gépek tárolására is legyen lehetőség.

A vidéki árszinttel kapcsolatban az elemzési vezető kiemelte: ott a fővárosinál jóval olcsóbban lehet garázshoz jutni. A kisebb városokban jellemzően 1,5-3 millió, a nagyobbakban pedig 3-5 millió közötti áron érhetők el a gépkocsitárolók.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Számold ki kalkulátorunkban, mekkora lenne a törlesztőrészleted!

A garázsok iránti keresletet több tényező befolyásolja. A legfontosabb, hogy mennyire sűrű a környéken a beépítés, illetve milyen a közterületi parkolási lehetőség. Azokban a városrészekben folyamatosan nagy a kereslet, ahol a kialakult városszerkezet miatt a meglévő lakásszámhoz képest kevés a garázshely. Az új építésű projektek esetében viszont leszögezhető, hogy szinte kizárt az alku, listaáron mennek el a lakásokhoz kapcsolt garázsok, beállók.

Kérdés, hogy ezek a tendenciák meddig lesznek érvényesek a piacon, ám erre egyelőre csak óvatos becslések vannak.

A kijárási korlátozások megszűnése után az ingatlanpiac is visszatérhet a korábbi mederbe, de az egyelőre nem látható, hogy a rendkívüli helyzetben kialakult életmódból mi az, ami tartósan megmarad és hosszú távon befolyásolja majd az igényeket. Az viszont már látható, hogy a járvány nyomán ugyan valóban csökkent az ingatlanok iránti kereslet, de a visszaesés volumene nem volt akkora, ami drasztikus szerkezeti átalakulással járt volna

- fogalmazott az Otthon Centrum elemzési vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem