Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Magyarországon csak a dohányboltokban lehet jogszerűen cigarettát vásárolni. Aki illegálisan, adózatlan termékeket árul, az legalább 5 milliós bírságot kaphat, de aki ilyen cigarettát birtokol, az is minimum 30 ezer forintos bírságra számíthat.
Az ellenőrzéseken mintegy 3 200 doboz adózatlan cigarettát és 12 kilogramm dohányt találtak a pénzügyőrök. Három esetben a dohánygyártmányok szállítására használt gépkocsit is lefoglalták, valamint több mint négymillió forint jövedéki bírságot is kiszabtak.
Magyarországon kizárólag engedélyezett Nemzeti Dohányboltban lehet jogszerűen dohányterméket árusítani. Ezek ellenőrizhető forrásból származnak, minden esetben magyar adójeggyel, vagy zárjeggyel vannak ellátva, tehát forgalmazásuk legális. Fontos tudni, hogy az adózatlan - például a Nemzeti Dohánybolton kívül vásárolt - dohánytermék birtoklása törvénysértő. Ezen kívül a bizonytalan eredetű füstölnivalók összetétele ismeretlen, így azok fokozottabb egészségi kockázatot jelenthetnek.
Aki adózatlan dohányterméket engedély nélkül árusít, legalább 5 millió forint pénzbírságot kaphat.
Címlapkép: MTI
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







