Jelenleg minden fontos feltétel adott ahhoz, hogy a légkörben konvektív csapadék alakuljon ki.
Kegyetlen csapást mér a hőség Magyarországra: megdöbbentő, mekkora milliárdos bukás fenyegeti a gazdákat
Az idei extrém hőhullámok súlyos károkat okozhatnak az európai gabonatermelésben, Magyarország pedig a leginkább érintett országok közé tartozik. A Financial Times szerint a hazai termelők akár 160 milliárd forintos bevételkieséssel is szembesülhetnek, miközben a nemzetközi gabonapiacon továbbra is nyomott árak nehezítik a helyzetüket.
Az extrém hőség miatt összesen mintegy 725 milliárd forintnyi kár érheti az európai gabonatermelést, és Magyarország a legnagyobb vesztesek közé tartozhat – írja a Financial Times a gabonapiaci előrejelzések alapján. A legnagyobb veszteség Franciaországot érheti. A 40 Celsius fokot is meghaladó hőhullámok következtében a várakozások szerint 4,1 millió tonnával kevesebb gabona teremhet, ami több mint 891 millió euró, vagyis hozzávetőleg 322 milliárd forint bevételkiesést jelenthet a termelőknek.
Magyarország helyzete sem kedvező. Az európai gabonakereskedők szövetsége, a Coceral 2,4 millió tonnával csökkentette a hazai gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését a rendkívüli hőség okozta károk miatt.
Ez hozzávetőleg 444 millió eurós, vagyis mintegy 160 milliárd forintos kiesést jelenthet a magyar gabonatermelés számára. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Financial Times szerint a gazdák nem számíthatnak arra, hogy a kisebb termés miatt magasabb árakon tudják értékesíteni a gabonát. Az olcsó fekete-tengeri export ugyanis továbbra is lefelé nyomja a piaci árakat.
Nemcsak Magyarországon romlottak a kilátások. Spanyolországban 1,4 millió tonnával csökkentették a gabonatermés előrejelzését, ami 276 millió eurós veszteséget jelenthet. Hasonló mértékű terméskieséssel számolnak Németországban is. A kukoricatermesztők helyzete sem kedvező: az előrejelzések szerint Európában és az Egyesült Királyságban összesen 4,5 millió tonnával kevesebb kukorica teremhet az idei szezonban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A termésromlás hátterében az áll, hogy Nyugat-Európa idén a mérések kezdete óta a legmelegebb júniust élte át. Az átlaghőmérséklet az 1991 és 2020 közötti átlaghoz képest mintegy 3 Celsius fokkal volt magasabb. Franciaországban helyenként 43 Celsius fok feletti hőmérsékletet mértek, de Magyarországon is több alkalommal meghaladta a napi csúcshőmérséklet a 40 Celsius fokot.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






