Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a magyar származású Wolf-díjas matematikusokat, illetve munkásságukat bemutató, 2022-ben indított emlékérme-sorozatát. A sorozat keretében ezúttal két emlékérme jelenik meg, az egyik a Wolf-díjat 40 éve elnyerő Erdős Pál és életműve előtt tiszteleg, a másik a magyar-osztrák származású, ugyancsak Wolf-díjas Raoul Bott születésének 100. évfordulója alkalmából kerül kibocsátásra 2023. március 24-én. Mindkét emlékérme 7500 Ft névértékű ezüst, valamint 3000 Ft névértékű színesfém változatban készül. Az „Erdős Pál” emlékérméket Kovács Zoltán szobrászművész, míg a „Raoul Bott” emlékérméket Holló István iparművész tervezte.
Erdős Pál a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa. Csodagyerekként 4 évesen már háromjegyű számokkal szorzott és önállóan felfedezte a negatív számokat. Már fiatal korában világhírre tett szert a Csebisev-tétel (minden egynél nagyobb szám és kétszerese között van prímszám) meglepően egyszerű és elegáns bizonyításával. A kombinatorika kutatásának és alkalmazásának az egyik leginkább elismert egyénisége hazai és nemzetközi szinten is. 1983-ban, életének 70. évében, a számelmélet, kombinatorika, valószínűségszámítás, halmazelmélet és analízis terén elért számos eredményéért, valamint a világ matematikusaira személyesen kifejtett hatásáért matematikai Wolf-díjban részesült. A díj elnyerésének 40. évfordulója apropóján a „Magyar származású Wolf-díjas matematikusok” elnevezésű emlékérme-sorozat második elemeként bocsát ki emlékérméket az MNB - írja közleményében a központi bank.
Raoul Bott magyar-osztrák származású amerikai matematikus, elsősorban a geometria különböző területein elért eredményeinek köszönthetően vált ismertté, több matematikai elv viseli a nevét. 2000-ben, életének 77. évében, mély topológiai és differenciálgeometriai felfedezéseiért matematikai Wolf-díjban részesült. Születésének 100. évfordulója alkalmából az MNB emlékérméket bocsát ki, a „Magyar származású Wolf-díjasok” sorozat harmadik elemeként.
Az Erdős Pál és Raoul Bott tiszteletére megjelenő emlékérmék elsődleges szerepe a figyelemfelhívás, tisztelgés a magyar származású matematikusok munkássága előtt, a készpénzforgalomban nem játszanak szerepet. Az azonos tematikájú ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el.
Az „Erdős Pál” emlékérmék előlapján a matematikus munkásságára utaló elemek jelennek meg: központi motívumként a Csebisev-tételt (n és n duplája között mindig van prímszám, amennyiben n pozitív egész szám) leíró „n < p < 2n” képlet látható, amelyre a matematikus rövid és elegáns bizonyítást adott. A bizonyítással indult Erdős Pál matematikusi karrierje. A képlet hátterében egy prímspirál ábrázolása látható. Az előoldalon, külső körgyűrűben kerültek elhelyezésre az emlékérmék kötelező alaki kellékei: félköriratban fent a „MAGYARORSZÁG” felirat, lent a “7500”, illetve “3000” értékjelzés és a “FORINT” felirat, bal oldalon a “BP.” verdejel, jobb oldalon a „2023” verési évszám.

Az „Erdős Pál” emlékérmék hátlapján a világhírű matematikus, jellegzetes, félalakos portréja jelenik meg. Az ábrázolástól jobbra olvasható „WOLF-DÍJ • 1983” felirat, ami az emlékérme-sorozat tagjait összeköti, a neves matematikai díj odaítélésének évére utal. Alatta két sorban a matematikus neve, valamint az „1913-1996” születési és halálozási évszámok láthatók. A tervező Kovács Zoltán szobrászművész mesterjegye a portré mellett jobb oldalon került elhelyezésre.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A „Raoul Bott” emlékérmék előlapján egy felület differenciálgeometriájára utaló térbeli elem ábrázolása jelenik meg, utalva Raoul Bott ezen területen végzett kutatásaira. Az emlékérmék kötelező alaki kellékei az előoldalon kerültek elhelyezésre: az érme bal felső részén félköriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat, két egymás alatti sorban a „7500”, illetve „3000” értékjelölés és „FORINT” felirat, az érme jobb alsó részén a „2023” verési évszám, alatta pedig a „BP.” verdejel látható. Az emlékérméket tervező Holló István iparművész mesterjegye a verdejel alatt található.

A „Raoul Bott” emlékérmék hátlapján a matematikus időskori portréja látható. A portrétól jobbra Raoul Bott periodicitási tételét leíró „πn(0(∞))≅πn+8(0(∞))” képlet olvasható. A hátlap szélén, fent, köriratban – egymástól egy díszítő ponttal elválasztva – a „RAOUL BOTT”, valamint Raoul Bott matematikai díját és az odaítélés évét jelölő „WOLF-DÍJ 2000” felirat olvasható.

A sorozat részeként megjelenő emlékérmék technikai paraméterei megegyeznek: átmérőjük 30 mm, szélük recézett. A 7500 forintos címletű emlékérmék 925 ezrelék finomságú ezüstből, míg a 3000 forintos címletű színesfém változatok réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készülnek, súlyuk egységesen 12,50 gramm. A most kibocsátásra kerülő „Erdős Pál” és „Raoul Bott” ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 4000-4000 darab készíthető.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








