6 °C Budapest
Ilyen a rongyrázós karácsony G.w.M.-nél: a 900 ezres aranylánc csak a jéghegy csúcsa

Ilyen a rongyrázós karácsony G.w.M.-nél: a 900 ezres aranylánc csak a jéghegy csúcsa

2022. december 22. 15:05

G.w.M., alias Varga Márk a napokban karácsonyi bevásárló körútra indult, de nem átlagos értelemben, sokkal inkább a luxus volt, amit megcélzott. Magának, néhány táncosának és a kisöccsének is szuper drága luxusékszereket vásárolt, volt például olyan lánc, ami 899 990 forintba került, de beszerzett egy olyan karkötőt is, aminek az ára 400 és 500 ezer forint között van.

A népszerű rapper G.w.M., alias Varga Márk karácsony alkalmából méregdrága aranyékszerekkel lepte meg két háttértáncosát és az unokaöccsét, a szintén zenész Ginokát – írja a Blikk. A lap riportjából kiderül az is, hogy a luxusbevásárlás apropóját az adta, hogy a zenész szerint egy „nagyon kemény szezonon” vannak túl, ezért arra gondolt meglepi a bandájának néhány tagját.

Varga Márk a riport során úgy fogalmazott, gyerekkori szenvedélye a csillogó arany, mint mondja, „mi romák, imádjuk a szép csillogó, feltűnő dolgokat” – tette hozzá, majd elhintette azt is, hogy a hip-hop szférához kötelező kellék a nagy arany fux. A bevásárlókörút során kiderült az is, hogy már egy egész gyűjteménye lett a rappernek értékes ékszerekből, és pontosan azt sem tudja, mennyi van neki összesen.

Nem tudom pontosan, mennyi van, mert nem otthon tartom, hanem egy titkos helyen, ahol megfelelő felszereléssel és biztonsági rendszerrel őrzik

- fogalmazott. A Blikk által forgatott videóból kiderült még az is, hogy a zenész magának is vásárolt gyűrűt, nyakláncot, sőt, a bolt tulajdonosának kezéről egy huszonnégy karátos, 400-500 ezer forint értékű órakísérőt is elkért. Az egész bevásárlás összértékéről nincs pontos információ, de az biztos, hogy G.w.M. összesen 140 grammnyi aranyat vásárolt, ami között volt egy 899 990 forintos, illetve egy 159 990 forintos aranylánc is. Mindent egybevetve az kijelenthető, hogy az ékszerkörút biztosan több mint egy millió forintjába került a zenésznek.

Aranyláz Magyarországon

A BÁV Zálog legfrissebb adatai szerint a befektetési célú aranytömbök értékesítése már júniusban meghaladta az 51 kilogrammot, szeptember végére pedig már 72 kilogrammnál járt az itthon eladott 999,9 ezrelék tisztaságú nemesfém mennyisége. Mindemellett az aranyékszerek forgalma is jelentősen nőtt a tavalyi és az idei esztendő hasonló időszakait vizsgálva.

Egy pénzügyi krízis esetén az arany az egyik legbiztonságosabb, a fizetőértéket megőrző befektetés, a kilábalási időszak kezdetétől pedig az első olyan eszközök között van, amelyek jó eséllyel számítanak értéknövelő befektetésnek. A történelmi párhuzamokat vizsgálva, éltünk már át hasonló helyzeteket, és látva az arany viselkedését, joggal alakult ki ez a bizalom, amit most a keresletben is tapasztalunk. Az analógiák és a jelenlegi számok alapján hosszabb távon mindenképp az arany árfolyamának emelkedésére számítunk

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 129 100 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,12% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,37%; az MKB Banknál 9,4%,  a Takarékbanknál pedig 9,53%; míg az UniCredit Banknál 9,7%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni az OTP Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– mutatott rá nemrégiben Dandé Imre, a BÁV Zálog igazgatója.

Erről is a háború tehet

Az arany világpiaci ára egyébként az 1650-1900 dollár közötti sávban mozgott unciánként (31,1 gramm) az elmúlt egy évben, ez alól az orosz-ukrán háború kitörését követő hetek jelentettek kivételt, amikor a bizonytalan helyzetben hirtelen megugrott az árfolyam, és 2000 dollár fölé is felkúszott a jegyzés. Az, hogy egy pesszimista környezetben az arany árfolyamában ilyen mozgásokat látunk, nem ritka a történelemben, de a hasonló időszakokban ezt általában egy tartósabb emelkedés követte. A befektetési célú aranytömbök hazai árát a dollár árfolyama is befolyásolja, hiszen ára ahhoz kötött, tehát megvásárlásától kezdve már véd a további esetleges devizaárfolyam-változás kedvezőtlen hatásaitól, ami a jelenlegi inflációs környezetben, a recessziós félelmek közepette növeli a népszerűségét.

A múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy habár az arany árfolyama válságok során nem kezd el törvényszerűen emelkedni, sőt olyan is megfigyelhető volt, hogy az arany ára is esni kezdett először és csak ezután kezdett tartósabb emelkedésbe, hosszabb távon szinte mindig jó menekülő útnak bizonyult. A legközelebbi példa, a 2008-as pénzügyi válság kezdetekor az arany árfolyama sem indult azonnal emelkedésnek, eltartott egy ideig, amíg a nemesfém árfolyama stabilizálódott, a jegyzése akkor 700 dollár körüli szinten mozgott. Azonban ezt követően egy masszív emelkedést láttunk a grafikonokon, ami jó 3 évig tartott, majdnem az 1800 dolláros szintig. Egyébként az sem véletlen, hogy a legtöbb jegybank tartalékainak egy részét a 2008-as válság után is egyre nagyobb arányban fektette aranyba, ahogy tették ezt már a történelem során oly sokszor - állt a zálogház őszi közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 2. csütörtök
Karolina, Aida
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?