A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve a SPAR azonnal intézkedett a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonásáról.
Élelmiszer árstop: nem tilos mennyiségi korlátozást bevezetni, több boltlánc is gondolkodik rajta
Nem tilos mennyiségi korlátozást bevezetni a boltokban, a járvány korábbi időszakaiban is volt erre példa - közölte a Pénzcentrum kérdésére Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az intézkedés azt a célt szolgálja, hogy mindenkinek jusson az árstopos termékekből, ki tudják szolgálni a családi vásárlásokat, ne legyen felhalmozás. A szakember szerint az sem feltétlenül igaz, hogy az üzletek a korlátozott árak miatti bevételcsökkenést a többi árucikk drágításával kompenzálnák.
A magyar kiskereskedelmi üzletek készen állnak a február elsejéttől életbelépő árstop-rendeletben foglaltak alkalmazására, mindenhol be fogják tartani a megszabott ármaximumokat - közölte a Pénzcentrum kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Azonban sok boltban nem csak az ár, hanem az egyszerre vásárolható mennyiség is korlátozva lesz: mint azt a hétvégén megírtuk, a Lidl Magyarország az élelmiszer árstop hatálya alá tartozó tartós élelmiszerekre vonatkozóan mennyiségi korlátozást vezet be február 1-től, és kérdésünkre az Aldi is azt közölte, hogy vizsgálják a lehetőséget, a Spar pedig egyelőre nem tervez korlátozni.
Ennek kapcsán a főtitkár most arról beszélt, nem tilos mennyiségi korlátozást bevezetni, több piaci szereplő is vizsgálja a kérdést. Emlékeztetett arra is, hogy ilyenre a járvány korábbi szakaszaiban is volt már példa:
Ez azt a célt szolgálja, hogy a családi vásárlásokat biztonsáosan ki tudják szolgálni, ne legyen túlzott felvásárlás, jusson mindenkinek az érintett termékekből.
A szakember szerint az az állítás sem állja meg feltétlenül a helyét, hogy a hatósági áras termékek miatti veszteséget az üzletek áremeléssel "behozzák" a többi árucikken.
Mindenki maga dönt, hogy elhalaszt-e egy beruházást, vagy keres egy olcsóbb beszállítót, minden cég a maga módján kezeli a helyzetet, amit nem kötnek a többiek orrára. Nincs általános recept, hogy "na én majd most akkor minden mást drágábban adok". Miután a magyar vásárlók igencsak árérzékenyek, ezt nagyon nehéz is lenne megcsinálni
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- vázolta Vámos György. A főtitkár kérdésünkre kifejtette, a kisebb üzleteknek nehezebb dolga lehet az árstoppal.
Itt ugye arról van szó, hogy mindenkinek kötelezően le kell mondania az árbevétel egy részéről, hiszen az októberi árak alacsonyabbak voltak. Minél kisebb egy bolt, annál nehezebb neki ezt kigazdálkodni
- mondta a szakember.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








