Beer on the beach on a sunny day. Cheers!

Így lett a fagyi, a lángos, a sör ára 2021-re egy vagyon: mi folyik a magyar strandokon?

2021. július 6. 11:17

Azt minden magyar nyaraló a saját bőrén, pénztárcájának vastagságán tapasztalhatja, hogy milyen mértékű drágulás ment  végbe a turizmusban, vendéglátásban: átlagosan 15-20 százalékkal drágult tavaly óta a Balaton. A szállásköltség, a strandbelépők, a sör, a fagyi, és az elmaradhatatlan lángos ára mind-mind emelkedett tavaly óta, ezek együttes drágulása pedig annyit jelent, hogy sok magyarnak nagyon át kell gondolnia a költségvetést a vakáció alatt.

Az árak azonban relatívak, hiszen például azt sokszor elfelejtjük, hogy a bérek is az árakkal együtt nőnek: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 2019ben még 244 ezer 609 forint volt, míg 2020-ban már 268 ezer 405 forint. Mert hiába is sírjuk vissza az időt, amikor a 80-as években még csak pár forint volt a sima lángos, hiszen akkor az  akkor az átlagkereset is bőven 10 ezer forint alatt volt. Ma mit kapnánk 10 ezer forintért?

Mindig érdemes tehát valamilyen viszonyítási alapot keresni, amihez képest felmérhetjük, hogy az árak hogyan mozdultak el. Legtöbbször az átlagárakat és átlagkeresetek kerülnek összevetésre, viszont valljuk be: az ember sokkal jobban emlékszik arra, hogy 90-ben még 50 fillér volt egy gombóc fagyi, vagy hogy 10 éve egy strandbelépő áráért 3 doboz sört lehetett venni, esetleg hogy mennyibe kerül '99-ben a lángos a Balatonnál. Mert a hétköznapi dolgok ára (mint a kenyér, tej) jobban megragadnak az ember emlékezetében. Ezért most Pénzcentrum is a fagyit, lángost, strandbelépő árakat, és a sört tette meg viszonyítása alapjának, hogy kimutassuk: valóban annyival drágább-e az idei nyár?

A drágulás megállíthatatlan

A KSH lapunkkal közölt adatai alapján 2010-ben átlagosan 198 forint volt a lángos, egy gombóc fagyi 136 forint és egy fél literes világos sör 172 forint (a minőségi sör 219 forint). Mielőtt bárki a szívéhez kap a hallatlan drágulás láttán, azt is eláruljuk, hogy a nettó átlagkereset 132 ezer forint volt (míg 2020-ban a dupláját, 268 ezret mutattak a statisztikák). 2010-ben egy egész napos hétvégi strandbelépő ára felnőtt részére 1290 forint volt átlagosan, 2020-ban már 1950 forint.

2021-ben valószínűleg az átlagár túllépi a 2000 forintot, erre vonatkozóan azonban még nincsenek adataink. Azt viszont tudjuk, hogy a Balatonnál 500-1000 forintos belépőárakkal találkozhatunk, a strandfürdők hétvégi jegyárai már valamivel magasabbak, a vízi élményparkokba pedig 2200-7900 forintig terjedhet a belépők díjszabása

Egy sima lángos ára idén 450-750, sajtos-tejfölös 750-990 forint között alakul a tópartokon, sört legolcsóbban 450 forintért lehet inni, de az átlag inkább 600-700 forint korsónként, egy gombóc fagyi pedig átlagosan 350-380 forint. Sőt, a csúcsszezon még csak most következik: híradások szerint sok helyen már 400 forint körüli összeget kérnek egy gombócért, de a Balatonon akár 500-700 forintra is felkúszhat egy adag ára!

Sörben mérve nem olyan drasztikus a helyzet

Sokkal egyszerűbb összemérni az árakat, ha valami olyan "mértékegységet" találunk viszonyításképpen, amelynek árára vissza tudunk könnyen emlékezni 5-10-20 év távlatában. Ilyen emlékezetes árú termék például a kenyér, vagy éppen a fagyi, hiszen azt még gyerekkorából is fel tudja idézni az ember. Mivel most a nyári szezonhoz köthető termékek és szolgáltatások drágulását vesszük górcső alá, olyan viszonyítási pontot kerestünk, amely a nyárhoz, vakációhoz, strandhoz is köthető (és a KSH egész évben monitorozza az átlagos árait) - így esett a választásunk a sörre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A sima világos sör (0,4 vagy 0,5 literes kiszerelés) 172 forint volt 2010-ben és 222 forint múlt évben átlagosan, ez 29 százalékos drágulás több mint 10 év alatt. Ehhez képest a lángos 69, a fagylalt pedig 95 százalékkal drágább. A strandbelépők ára 51 százalékkal emelkedett 2010 és 2020 között átlagosan. Tehát még a sör az, ami jobban tartotta magát, és nem szállt el annyira. 

Érdemes megfigyelni, hogy a minőségi sör ára még egy ideig lefelé is tartott, mire megindult volna ismét felfelé. Az olcsóbb minőségi sörök megjelenése nem elhanyagolható hatást tett a világos sörök árára is, és a kézműves kisebb főzdék megjelenése pedig nagyobb versenyhelyzetet is teremtett. Az import is egyre nőtt, és a hazai sörgyártás is felvirágzóban volt, amikor beütött a pandémia. Mindenesetre a sör amolyan biztos pont a többi szezonális termék között. Nézzük, hogy a múlt évtizedben mennyi sört tudtunk volna venni egy strandbelépő, lángos, vagy fagylalt árából:

Amíg 2010-ben még 7,5 sör is kijött az átlag strandbelépő árából, addig 2020-ra csaknem 9 "sörbe került" a strandolás. Amíg a múlt évtized elején még egy gombóc fagyi árából nem is jött ki egy sör, addigra múlt évben már fordult a kocka. Egy sima lángos árából régen 1,2, tavaly 1,5 korsó sörre futotta. Ha pedig hihetünk a drasztikus, 15-20 százalékos áremelkedésről szóló híreknek, akkor még ennél is többe kerül idén a nyaralás sörben és forintban mérve.

Ha egy gombóc fagyi már 400 forintnál tart, a KSH legutólsó, májusi átlagárai alapján - 228 forint volt a világos sör átlagosan - már 1,75 sör ára felel meg egy gombócnak. Egy sima lángosért 450-750 forintot kérnek (sajtos-tejfölös 750-990 forint), ami azt jelenti, hogy 2-4 sört lehet venni az árán. A belépők pedig ha meghaladják a 2000 forintos átlagos határt, akkor már belekerülhetnek idén csaknem 9 sörbe, mikor 2010-ben még 7,5 sör volt az átlagos tarifa. Persze vannak olcsóbb strandok is, viszont a belépőjegyek átlaga a népszerű balatoni fürdőhelyeken is 800 forint nagyjából, 3,5 sör ára. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem